Szankciók hiányzásért
Több mint kétmillió forintot vont le az Országgyűlés
Hivatala (OH) annak a 48 képviselőnek
a tiszteletdíjából,
akik az elmúlt négy évben igazolatlanul
maradtak
távol szavazástól. A statisztikában
kizárólag
kormánypárti, MIÉP-es és független
képviselők
szerepelnek, a hiányzó honatyák
döntő többsége
fideszes. Sokat spórolt az Országgyűlés
azon a két - egykori kisgazda, ma független
- képviselőn, akik tavaly az ellenük folytatott
büntetőeljárás miatt kényszerűségből távol
maradtak a Ház üléseiről. Székely Zoltán
több mint 650 ezer, Szabadi Béla, az agártárca
volt államtitkára pedig több mint félmillió
forintot "hagyott a kaszszában":
ezzel egyetlen év leforgása alatt megduplázták
a hiányzásért levont tiszteletdíjak egész
ciklusra jutó teljes összegét.
Az idei, három ülésből álló tavaszi ülésszaktól
eltekintve - ennek kimutatásai még nem véglegesek
- az elmúlt ciklusban, azaz 1998 júniusától
a tavalyi év végéig 48 képviselőtől összesen
2,042 millió forintot vontak le.
A képviselők jelenlegi alapilletménye
havonta 165 ezer forint, ám ehhez minden
honatya kaphat pótlékokat tisztségeiért,
valamint költségtérítést. A házszabály 1995-ös
módosítása szerint "a havi szavazások
egyharmadánál több szavazásról igazolatlanul
hiányzó képviselő tiszteletdíját az igazolatlan
távollét és az egyharmados határ különbsége
arányának megfelelő összeggel csökkenteni
kell". Ez a gyakorlatban azt jelenti,
hogy a gépi szavazásoknál regisztrált hiányzók
listáját az érintett frakcióvezetők megkapják,
és nekik kell visszajelezniük a házelnöknek,
a távollét igazolatlannak minősül-e. Azt
nem lehet megállapítani, menynyibe kerül
egy szavazás elmulasztása, de azt sem, hogy
akitől adott összeget levontak, az rendszeresen
hiányzik-e, vagy csak "kifogott"
egy zsúfolt napot.
Az egyszeri levonások összege
néhány ezer forinttól több tízezerig terjed.
A büntetőeljárás hatálya alatt álló "rekorderektől"
eltekintve Horváth László 102 005 forintos,
illetve Lázár Mózes fideszes képviselő 85
800 forintos levonása a legnagyobb tétel.
A 2000. esztendőben mindössze két képviselő
kényszerült összesen 28 ezer forintot hátrahagyni,
ezzel szemben a ciklus első évében (ez hat
hónapot jelent) 22, 1999-ben és 2001-ben
egyaránt 16 képviselőt büntettek. Négy olyan
képviselő akadt, aki több évben is többet
volt távol igazolatlanul: a fideszes Kósa
Lajos és Tirts Tamás 2000 kivételével minden
évben elkönyvelhetett mínuszt, a MIÉP-es
Erkel Tibor és a független Szabó Lukács pedig
két évben járt így. Utóbbi - megint csak
Székely Zoltán és Szabadi Béla figyelmen
kívül hagyásával - öszszesen a legtöbb pénzt
hagyta az OH kasszájában, két alkalommal
82 ezer, egyszer pedig négyezer forintot
vontak le jövedelméből. A statisztikában
csupán két kormánytag neve szerepel: Dávid
Ibolya és Harrach Péter egyaránt a tavalyi
évben iratkozott fel, előbbi kétszer 23 ezer
forinttal, utóbbi egyszeri 30 ezer forintos
levonással.
A levonásokról készült kimutatásban
szereplő 48 képviselő döntő többsége kormánypárti,
37 fideszes. Az arány - mivel a kormányon
levő pártok felelőssége a határozatképességet
illetően nagyobb - nem meglepő, hasonlóan
alakult az előző ciklusban is. A Fidesz-frakció
két éve belső szabályzatában is rögzítette,
külön, 10-100 ezer forint közötti bírság
szabható ki az igazolatlanul hiányzókra.
Erre jellemzően a kiemelten fontos törvények
és a határozatképesség biztosításának veszélyeztetése
esetén került sor - jelentette ki lapunknak
Mátrai Márta. A Fidesz frakcióigazgatója
hozzátette: az összeget minden esetben a
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítványának
számlájára utalták át, azt pedig, hogy senki
nem lehetett kivételezett, mutatja: Pokorni
Zoltán pártelnök és Szájer József frakcióvezető
is a megbüntetett képviselők közé tartozott.
Az MSZP frakciószabályzata nem
tartalmazza a pénzbírság kiszabásának lehetőségét,
a "renitensség" szankciója a figyelmeztetéstől
a visszahíváson át a kizárásig terjed, de
csupán a szóbeli figyelmeztetésre volt példa
- mondta Göndör István. A szocialista frakcióigazgató
állította: a képviselőcsoport tagjai mindig
előre bejelentik a hiányzást, ezért nincs
példa arra, hogy levonnának alapdíjukból.
(Világgazdaság)

|