március 15. (péntek) 20:04

"Ez az örökség szent teher"

Az immár hagyományos megemlékezések mellett '56-os emlékmű avatásával ünnepelte március 15-ét Dunaújváros. Koszorúk és köszöntők - ünnepi körkép a DO-n.

"Az idők végezetéig megmaradnak"

   A Himnusz eléneklése után a Széchenyi gimnazistáinak tánccal, dramatikus betétekkel, korabeli naplórészletekkel fűszerezett, jellemzően a kétszáz éve született Kossuth Lajos gondolatai/személye köré szervezett műsorral kezdődött az ünnepi megemlékezés a '48-as forradalmi emlékműnél Dunaújvárosban. A reformküzdelmek törekvéseitől a jeles nap eseményein, a szabad sajtón és a tizenkét ponton át a szabadságküzdelmekig - és a fegyverletételig/nemzethalál-vízióig - ívelő történet végén az ünnepi érzületeken is túlmutató intő jel: "Bolond, ki felejt, múlásra bízva a múlt viharát."
   A családi legendáriumtól indító, a frázisokat gonddal kerülő, roppant emberi/őszinte, ugyanakkor jellemzően és örvendetesen apolitikus és kurzusfüggetlen emlékbeszéddel tisztelgett a forradalmár hősök, a másféle lelkesedéssel, érzülettel és erkölccsel bíró, mégis bennünk tovább élő korabeli emberek előtt Kálnay Adél író: a forradalom öröksége szent teher, állította, s ha kicsit magunkba nézünk, könnyen észrevehetjük, mennyire, mennyire igaza volt.

Szobor

   A tisztelet koszorúinak elhelyezése után az emlékműtől kisebb csapat vonult Barkóczi Rosti Pál sírjához, hogy megemlékezzen a nemzetőrből lett jeles tudós, világutazó, fotográfus emléke előtt, majd a forradalmi emlékmű után a forradalmi emlékműnél folytatódott az ünnepség: Dunaújvárosban ugyanis - rendhagyó módon - ma avatták az '56-oa forradalmárok emlékművét az Október 23. téren. Palotás József Munkácsy-díjas szobrászművész és Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész közös művénél Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész és a Dunaújvárosi Zenei Egyesület Collegium Musicum Rézfúvós Együttese közreműködése után Király Béla vezérezredes méltatta a hősi múltat. Az '56-os Nemzetőrség főparancsnoka "a magyar történelem ikercsillagai" kifejezéssel illette az 1848-as és az 1956-os forradalmat, mondván, mindkétszer a magyar nép kelt fel és tartott ki legtovább az elnyomó hatalom ellenében. Király Béla szerint csodálatos gondolat volt az eseménnyel összekapcsolni, együtt ünnepelni a két felkelést, amelyeket a vezérezredes - mivel megteremtették a demokratikus berendezkedés szimbolikus alapját - két győztes forradalomként aposztrofált. A főparancsnok ünnepi köszöntője után az '56-os emlékművet dr. Kálmán András polgármester avatta fel.

Avatás

   Szintén a város első embere adta át a szabad sajtó napja tiszteletére rendezett fogadáson az önkormányzat Aranytoll Díját: az elismerést idén Fábos Zsolt, a Dunaújvárosi Televízió szerkesztője kapta. Fejér Megye Közgyűlése posztumusz elismerésben részesítette Bezdek Károlyt, a Dunai Vasmű valahai mérnökét.
   Az ünnepi események mellett a Városháza téren a biztonságpolitikai hónap háromnapos záró bulija, a Dunaferr iskola villamos tagozatában dunaújvárosi expo kezdődött a nap folyamán, míg este - vissza az ünnephez - a Fidesz-MPP hagyományos fáklyás felvonulására került sor a városközponttól a forradalmi emlékműig. De ez már mind más történet.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

Bezdek Károly posztumusz kitüntetése

Vissza