március 19. (kedd) 14:35

Tűzsugár

Tűz, sugárzás, katasztrófa. Ma délelőtt ezek a szavak minden másnál gyakrabban tértek vissza. Megnyugtató, hogy csak a Dunaferr által szervezett "begyakorló gyakorlat" indítása kapcsán tartott megbeszéléseken.

   A városi és a Dunaferr-tűzoltók, a katasztrófavédelem, valamint a vasmű radiológiai szakembereinek bevonásával rendeztek ma délelőtt gyakorlatot. A feltételezett eseményt Tóth László, a társaságcsoport sugárvédelmi szolgálatvezetője ismertette a résztvevők és a sajtó munkatársai részére. A kokszoló egyik, úgynevezett K 7-es szállítószalagja kapott lángra - elméletben -, és a tűzvonalban lévő radiológiai mérőeszközből sugárszennyezés szabadult ki. A tűz oltásában résztvevőknek a veszélyes helyzet figyelembevételével kellett cselekedniük, illetve be kellett indulnia az ilyen eseteknél előírt együttműködésnek a helyi civil szakemberek, a tűzoltók, a katasztrófavédelmisek és a környezetvédelmi hatóság között.
   A Dunaferr társaságainál, üzemeinél körülbelül száz olyan mérő-, szabályozó berendezés működik, amely radiometrikus: sugárzó anyagot használ. E technika működtetése, az esetleges veszélyhelyzetek elhárításában való közreműködés harmincöt radiológus szakképesítésű munkatárs feladata, közülük több mint tízen felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, egyesek több diplomával is. A gyakorlat célja az volt, hogy a feltételezett tűzeset kapcsán - melyhez hasonlóra egyébként az elmúlt húsz év során nem volt példa - rögzüljenek azok a feladatok, a szükséges együttműködés elemei, amelyeknek egy tényleges veszélyhelyzetben gördülékeny módon kell egymást követniük.
   A gyakorlat során egy feltételezett sérült - aki természetesen a sugárszennyezésből is kapott - ellátását is gyakorolták, a mentő, és az összes többi jármű, személyek sugármentesítését, a közúti sugárkapu működését, a terület biztosítását. Természetesen minden folyamatot az ISO 9001 előírásai szerint írásban rögzítettek, és a szükséges tájékoztatási kötelezettségeknek is eleget tettek - gyakorlásként.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

Kapcsolódó anyagunk:
Őrködnek a sugárkapuk

Vissza