Szombattól a Népligetbe
Fellélegezhetnek, akik a Volán buszjáratával
utazgatnak a fővárosba, holnaptól megnyílik
a népligeti autóbusz-állomás, nem kell a
világvégén lévő Etele térről zötykölődni
a belváros felé.
A Népliget valójában jobb helyszín,
mint a korábbi, az Erzsébet tér volt, a Lágymányosi
hídon át (ha nem áll be nagyon a 6-os út
bevezető szakasza) hamar ott van a busz,
nem kell sokat keveregni a belvárosi forgalomban.
És a 3-as metró, illetve más tömegközlekedési
eszközök közelsége gyorssá, kényelmessé teszi
a továbbutazást. Az pedig, hogy már nem kell
a sivár Etele téren befejezni az utazást,
megér annyit, hogy ismét a korábbi (az Erzsébet
téri járatok esetében fizetett) tarifa szerint
kell fizetnünk. A Népliget is már - a kilométer
alapján - a következő tarifatartományba esik.
A végállomás módosulása miatt
természetesen változik az útvonal is. A Dunaújvárosból/ba
közlekedő járatok a budai oldalon a "Budafoki
út, Erőmű" megállóhelyet érintik. Emellett
a korábban tíz perccel eltolt indulásai rend
is visszaáll a talán még az emlékekben el
nem homályosult időpontokra: tíz perccel
korábban indulnak az Etele térihez képest,
illetve tíz perccel később érkeznek a járatok.
(Dunaújváros Online Hírek)

|