Jubiláltak a kis biológusok
Százhúsz diák közel száz előadást tartott
a Széchenyi gimnáziumban rendezett Diák Biológusok
Találkozóján - az eseménynek tizedszer adott
otthont az intézmény.
 |
| Főszereplők |
Élőzenés bevezető, műsoros köszöntő
- ahogy egy jubileumhoz dukál. Márpedig dukál:
éppen tizedszer adott otthont a Széchenyi
gimnázium a Diák Biológusok Találkozójának.
A pár tucat résztvevővel, háziversenynek
indult esemény néhány év alatt rendes-rangos
városi megméretéssé izmosodott, az elmúlt
esztendőkben pedig egyre többen érkeznek
a szűkebben vett régióból, valamint az ország
más intézményeiből is - foglalja össze a
találkozó történetét a DO kérdésére Trencséniné
Berzai Zsuzsanna igazgatóhelyettes, a találkozó
kezdeményezője/főszervezője. Idén - ismét
- csúcsot döntöttek: hét kategóriában százhúsz
diák közel száz előadást tartott. A cél kettős,
magyarázza érdeklődésünkre Trencséniné: a
diákok versenyszellemének kiaknázása mellett
fontos szempont, hogy a tanulók minél többet
és minél alaposabban foglalkozzanak a természettel,
saját környezetükkel.
Persze a tematikus sokféleség
már-már a biodiverzitás kategóriáit idéző
gazdagságot jelent: a Dunaferr támogatásával
rendezett viadalon kőkemény címekkel is találkozik
a látogató - a növények pusztítását, az emberi
csontvázat vagy a nemzeti parkokat feltérképező
beszámolókat említhetem példaként -, fantasztikus
azonban, hogy itt bátran előállhat egy iskolás
kedvenc macskája, nevezett Öcsi történetével
is. Ennek megfelelő a hangulat egyébként
a megnyitón - még kutyaugatást is adott okot
a mosolyokra a Széchenyi aulájában.
A kis biológusok gimnáziumi
találkáját egyébként a víz világnapjára időzített
rajzkiállítás anyag színezte - szó szerint
-, a beérkező pályaműveket szintén szakmai
zsűri értékelte, díjazta.
A verseny(ek) eredményei
A gimnázium honlapja
ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

|