április 02. (kedd) 18:20
Ádám: veszélyzóna

A gyors javulás után az elmúlt napokban rendkívül leromlott a hamburgi májtranszplantáción átesett Busai Ádám állapota: a kisfiú jelenleg is folyamatos kórházi kezelésre szorul.

Még bízik a gyógyulásban (DO-archív)

   A DO szombaton kora délután kapott először információt Ádám állapotának rosszabbodásáról, édesanyja, Busainé Széles Gyöngyi azonban akkor még arra kérte lapunkat: ne hozzuk nyilvánosságra, hogy a kontrollvizsgálatok laboreredményei szerint az elmúlt napok-hetek folyamatos javulása után alapvetően változott a helyzet. Busainé szombaton a következőket nyilatkozta a DO-nak:
   - Borzalmasan el vagyunk keseredve, hiszen a műtét utáni első nap komplikációját nem számítva - amit még Hamburgban áthidaltak az orvosok - eddig semmi jele nem volt annak, hogy a beültetett szerv ki akarna lökődni. A mostani vizsgálatok szerint azonban éppen ez a helyzet - Ádámnak tehát folyamatos kórházi kezelést, valamint roppant erős gyógyszeres kúrát javasolt dr. Nyírő László professzor, belgyógyász osztályvezető főorvos. Nem tudom, mi lesz - elkeserítő a helyzet.
   Az elmúlt napok történései reményre adtak okot - a hét végén Ádám állapota javult (az ünnepi időszakban egyszer telefonon is beszéltünk, Ádám optimistának tűnt), már arról is szó esett, hogy ma haza is engedik -, ám ma délelőtt ismét rosszabbra, sőt, minden eddiginél rosszabbra fordult a helyzet. A telefonvonal túlsó végén Ádám édesapja, Busai László:
   - A laboreredmények ismeretében nagyon kemény gyógyszeres ellátáson esett át az elmúlt napokban Manó, s a mostani feltételezések szerint ezek váratlan mellékhatással jártak. Ádám ma délelőtt újra rosszul lett, hányásrohamok törtek rá, majd az eszméletét is elvesztette. Sajnos a kórházban - Nyírő professzor távollétében - nem állt éppen a helyzet magaslatán az ellátás, hiába fordultam az orvosokhoz azzal, hogy a gyógyszerek mellékhatása okozza a bajt, csak akkor kezdtek komolyabban foglalkozni Ádámmal, amikor tapasztalták görcsös eszméletvesztését. Manót kora délután a Heim Pál Gyermekkórházba szállították egy vizsgálatra - közben sajnos baját az is tetézte, hogy belázasodott. Nem tudjuk, mi lesz - nem tudjuk, meddig bírja.
   Mit tehetnénk hozzá Ádám édesapja szavaihoz? Talán csak annyit: mi is bízunk abban, hogy Manó ismét, végre végleg kikerül a veszélyzónából. Reménykedünk.

Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)


Támogatói tudnivalók

Vissza