Középiskolás sikerszéria
Országos megméretéseken elért eredményekről kapott hírt a DO a Rosti iskolából
és a Dunaferr középiskolából.
Nyolc diák került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV)
országos döntőjébe a Rosti iskolából: a fináléba kerültek mindegyike az
érettségi utáni kiegészítő szakképzés résztvevője. A számviteli ügyintézők
közül hárman - Horváth Andrea, Noszkó Nóra és Vranyák Bernadett -, míg
a vállalkozási ügyintézők mezőnyében öten - Baranyai Éva, Kiss Adrienn,
Kovács Klára, Kun Marianna és Somfainé Gracza Andrea - képviselhetik intézményüket
az OSZTV-döntőbe. A versenyzők felkészülését Gaál Endre, Gurics Gabriella,
Kozma Csilla és Sebők Attila segítette.
Szintén a Rosti iskola sikerei sorát szaporítja, hogy az intézmény
sikerrel vette az összes akadályt egy jelentős tanirodai pályázaton: az
ügyviteli gyakorlócégek működését segítő "bázist" a pályázati
siker nyomán teremtheti meg az intézmény. A felhívásra jelentkezett közel
százötven intézmény közül tíz iskola nyert teljes tanirodai felszerelést
- köztük a Rosti -, húsz pályázatnál a meglévő iroda fejlesztését támogatták
a kiírók, tájékoztatta a DO-t Kis Attiláné igazgató. Az iskola vezetője
elmondta: az elnyert összegből húsz munkahelyből álló gyakorlócéget szerelnek
fel - a bútorozott irodában korszerű számítástechnikai és kommunikációs
eszközök várják a leendő ügyvitelis diákokat. Az iroda várhatóan ősztől
működik teljes üzemmódban.
Dunaferres diák is sikerrel szerepelt történelemből a Szakma
Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében. A Kecskeméten rendezett finálén
huszonöt résztvevő közül a kilencedik helyen végzett Bálint János, a szakközépiskola
tizedik évfolyamos diákja. Mivel a Könczöl Margit felkészítette dunaújvárosi
diák az első körben is kitűnően szerepelt, tudását végül a viadal szóbeli
fordulójában is bizonyíthatta.
(Dunaújváros Online Hírek)

|