április 23. (kedd) 18:30

Fórumistáink kérdéseire

A tévhitek legjobb ellenszere, ha pontos információk látnak napvilágot, vélte dr. Szűcs László, az Acélművek Kft. első embere, aki a DO fórumán felvetődött, a kft.-vel kapcsolatos, környezetvédelmet érintő észrevételekre kívánt reagálni.

   Egy újságíró hívta fel a dr. Szűcs László figyelmét a DO Dumaújváros Fórumán folyó "beszélgetésre" (Ki tudja, hová rakták le az azbesztet?), amely a BS-ből elszállított azbeszthulladék dunaújvárosi elhelyezését firtatta, s ezen belül az Acélművek martinkemencéi is szerepet kaptak. Mivel az általa irányított céget is érintette a topik, dr. Szűcs László úgy vélte, legjobb, ha pontos információkkal igyekszik eloszlatni a tévhiteket.
   Az üzemi lapban minden érdeklődőt meghívott a tájékoztatóra, amelyet ma rendeztek az igazgatósági épületben, mondhatni, mérsékelt számú érdeklődő körében.
   Az Acélművek Kft. megalakításától indította mondandóját, hozzátéve: elsőként ebben a kft.-ben jött létre környezetvédelmi főmérnökség. Ezzel is jelezte, hogy a környezet megóvására már akkor hangsúlyt fektetettek.
   Annak idején, mesélte az ügyvezető igazgató, az egyik martinkemencében (kéményeken filterrel, stb. védelemmel) semmisítették meg a technológia során alkalmazott azbeszthulladékot. Az azbesztre jellemző ugyanis, hogy magas hőfokon szétesik veszélyes, tűs kristályszerkezete, s utána ártalmatlan anyaggá válik. Az eljárás helyességét a Veszprémi Vegyipari Egyetem vizsgálatai támasztották alá. Ugyanígy égették el a vasműben keletkezett olajos, szennyezett anyagokat is, engedéllyel. Ám kútba esett az eljárás, és az utolsó martinkemencét 1992 végén bezárták. Mivel a vasmű kis cég, jobb lett volna, ha ez a technológia megmarad a hulladék ártalmatlanítására, ugyanis jelenleg 40-50 forintot költenek egy kilogramm anyag elhelyezésére.
   Az azbeszttel óvatosan kell bánni, szögezte le, de túlzásba sem szabad esni: példaként említődött, hogy a kohászok védőkesztyűje azbesztet tartalmazott, ám amikor használhatatlanná váltak a kesztyűk, veszélyes hulladék lett belőlük.
   A kohóátépítésekre tért át (három volt belőlük az elmúlt bő évtizedben), kiemelve, hogy durva üzemzavar (mint például a hetvenes években a kohó kilyukadása) nem történt, és a munkák során nem használtak "oda nem illő" anyagot.
   A kft. veszélyes hulladék tárolására alkalmas telepe 1990-ben épült a szabványoknak megfelelően, és az ISO-minősítések is garantálják, hogy a hulladékkezelés a szabályoknak megfelelően történik. A telepet rendszeresen ellenőrzik a környezetvédelmi hatóságok, amelyek minden tekintetben megfelelőnek tartják a lerakót.
   Semmi illegális nem történik a kft.-ben szögezte le végezetük dr. Szűcs László, aki remélte, hogy sikerül eloszlatni a téves információkat.

Sándor J.
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza