április 26. (péntek) 11:40

Felnőttképzésről a Rostiban

A megyei pedagógiai napok keretében tartottak felnőttképzési tanácskozást a napokban a Rosti iskolában.

    Két fő területet érintett az a megye határain is túlmutató felnőttképzési tanácskozás, amelyet a Rosti iskola szervezett a Tavaszi Pedagógiai Napok keretében, tájékoztatta a DO-t Kis Attiláné, az intézmény igazgatója. A konferencia vendégei a Pálhalmai BV Intézet mélykúti telephelyén működő rostis osztályokba látogathattak, ahol a Phare-támogatás segítségével megvalósított programokkal ismerkedhettek: a résztvevők az analfabéták tanításának nehézségeivel találkozhattak, s láthattak egy német nyelvórát is. A vendégek a bemutató órák után konzultáción elemezték a látottakat - mivel e kísérletek még pedagóguskörökben sem túlságosan elterjedtek, az iskola igazgatója szerint igen hasznos volt a téma utólagos átbeszélése is.
    A tanácskozás másik fő eleme a felnőttképzési törvény és az intézményi működés szükséges/kívánatos összehangolása volt: a résztvevők - köztük Rákos Csaba, a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet igazgatóhelyettese, valamint Lovravitsné Ollerinyi Valéria - műhelybeszélgetés során osztották meg egymással a törvényi szabályozással kapcsolatos elvárásaikat, tapasztalataikat.

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza