"Nem egynapos tűzvizsgálat"
A becsült kár százmillió forint, az ok -
egyelőre - ismeretlen, mondta a DO-nak a
Sulák-raktár leégéséről Varga Ernő tűzoltó
alezredes, dunaújvárosi parancsnok. Még kora délután is a tegnap
esti - a DO hasábjain már megjelent - tűzeset
helyszínén irányította a vizsgálatot Varga
Ernő tűzoltó alezredes. A Kulcs melletti
Sulák-áruház égő raktárához elsőként kivonuló
dunaújvárosi egységek parancsnoka lapunk
kérdésére elmondta: több szakértő bevonásával
igyekeznek tisztázni a tűz keletkezésének
okát, egyelőre erről korai volna bármit is
nyilatkozni:
- Már délelőtt jártak elektromos
szakértők a területen, de szükség lesz vegyész
szakértők bevonására is - természetesen igyekszünk
mihamarabb választ találni a kérdésre, de
már most látszik, hogy ez nem egynapos tűzvizsgálat
lesz. Most korai lenne bármit is mondani:
minden a szakértői véleményektől függ.
Varga Ernő kérdésünkre elmondta:
a tűzoltóságnak harminc napon belül kell
közölnie álláspontját (ez a szakértői vélemények
függvényében még módosulhat is), becslése
szerint leghamarabb a jövő héten tud ennél
többet mondani a kulcsi pusztítás okáról.
A tűzoltóparancsnok - mint a fentiekből is
kitűnik - nem kívánt a talán még a lángnyelveknél
is sebesebben terjedő pletykákkal foglalkozni
(ezek körében habitustól és az üzlet/raktár
tulajdonosához fűződő viszonytól függően
a biztosítási "ügyködés" éppen
úgy megjelenik, mint a "haragosok bosszúja"
című rémmese - akinek még ez is kevés, kattanjon
a DO fórumára). Bár azt, mint mondta, a közérdeklődésből
észlelte, hogy a tegnap esti tűzeset nemcsak
a kárérték miatt jelentős.
Apropó, kárérték: a raktár teljesen
kiégett, a benne lévő készlet - PVC-padlók
és szőnyegek, raklapostól - is megsemmisült.
A korábban emlegetettel több tízmillió forintos
tétellel szemben a tűzoltóság által becsült
kárérték százmillió forint, erősítette meg
a DO-nak Varga Ernő tűzoltóparancsnok.
Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)
Tűz a Sulák-raktárban

|