szeptember 30. (hétfő) 14:41

A közlemény, betűhíven

A DO az ügy fontossága miatt betűhíven közli a LÉSZ "kazetta-ügy"-ről és Koós János szerepéről kiadott sajtóközleményét.

   A LÉSZ kibővített elnökségi ülésén hallgatta meg Koós Jánost, aki az elhíresült „kazettával” kapcsolatban adott információkat.
   Koós János tájékoztatóját meghallgatva, a mellé tárt dokumentumokat áttekintve a LÉSZ kibővített elnöksége az alábbi határozatot hozta:
   - Az elnökség tudomásul veszi Koós János bejelentését, miszerint jogi képviselője közreműködésével helyreigazítási igénnyel keresi meg a dunaújvárosi médiát.
   - Az elnökség tudomásul veszi, hogy Koós János jogi képviselője közreműködésével rágalmazásért peres eljárást kezdeményez.
   - A LÉSZ elnöksége bejelentést tesz Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Választási Bizottságánál a LÉSZ-t ért egyértelmű politikai támadás miatt. Bejelentéséhez mellékel egy, ugyancsak Zachariás Páltól származó kazettát, amelyen található felvétel különbözik a sajtóban nyilvánosságra hozott kazettáétól.
   - A LÉSZ kibővített elnöksége továbbra is bizalmáról biztosította Koós Jánost.
   - A LÉSZ kibővített elnöksége ezzel lezártnak tekinti a "kazetta-ügy"-et.
   - A LÉSZ felhívja az önkormányzati választásokon induló pártok és szervezetek figyelmét arra, hogy kellő bizonyítékokkal nem alátámasztott ügyek botránnyá dagasztásával helyrehozhatatlan károkat okoznak Dunaújvárosnak. Napjainkban a médián keresztül Dunaújvárosról a Dunaferr Rt. nehézségei, a város költségvetési helyzetének csőd közeli állapota, támogatás híján a sport kockázatos jövője körüli történések ismertesek. Aligha javítják a város megítélését politikai megfontolásokból gerjesztett botrányok.
   - A LÉSZ továbbra is mellőzi a választásokon induló képviselőjelöltek, illetve a mögöttük lévő pártok, szervezetek kétes hírekre, rágalmakra alapuló támadását.

(Forrás: a LÉSZ elnöksége)


Vissza