október 11. (péntek) 11:34

Bánki: elsősavató és média-honlap

Az eseményeket tartalmi szempontból fényévek választják el egymástól, de a helyszín/szervező közös: hírcsokornak álcázott virtuális körút a Bánki középiskolába: indulunk.

   Az első eseményt sietve gépelem, nem tűr halasztást a megjelentetés: ma délután két órától rendezik az immár hagyományos elsősavatót a Bánki középiskolában. Mint Gyöngyössy Csaba igazgató a DO kérdésére elmondta, a programot a Bánki Diákönkormányzata szervezte - a DÖK a hírek szerint tréfás, de (az "alázások" elmúlt hetekben nagy médianyilvánosságot kapott jelenségei után ez is kiemelendő szempont) a diákok személyiségi jogait maximálisan tiszteletben tartó akciósorozatra készül.
   Muzeális értékű híradástechnikai eszközök és várostörténeti szempontból páratlan értékű dokumentumfilmek gyűjteménye, valamint a Bánki médiastúdiumának munkásságát megörökítő összeállítás is szerepel azon a honlapon, amelynek címét a napokban juttatta el a DO-nak Kanderka Imre. Az intézmény oktatója - és a gyűjtemény gazdája - kérdésünkre elmondta: a kollekció népszerűsítése mellett a diákok "nyomására" döntött az internetes verzió közzététele mellett (a cím természetesen bekerül a DO honlapgyűjteményébe is).

(Dunaújváros Online Hírek)

A Bánki honlapja
A Kanderka-gyűjtemény és a "Bánki-média"

Vissza