Iskolahét a Vasváriban: zöld-sárga királyság
A hét végi kirándulás után ma már az iskolában, a zöld-sárga őrülettel
folytatódot az immár hagyományos Vasvári-hét.
Szokás szerint mindenki az iskola választott színeit, a zöldet
és a sárgát preferálta a ruházat és/vagy hajszín, továbbá a kiegészítők
terén ma a Vasvári iskolában. A legjobb kollekciók versenyét is megrendezték
- a nagyszünetben a tornateremben -, szem nem maradt szárazon a kacagástól.
Komolyabbra fordul az iskolahét a következő napokban: október
15-én, kedden felsős, 16-án, szerdán alsós nyitott napot rendeznek az intézményben
(a szülők és az érdeklődők két-két tanórát tekinthetnek meg). Nagy napnak
ígérkezik a csütörtök is: az elsősök bemutatkozására kerül sor, valamint
a felsősök avatását is e napon rendezik; a délutáni programot a legkisebbek
mese-akadályversenye és a felsősöknek szervezett filmvetítés színezi, aztán
- fél hattól - suli-bulin pöröghet a diákság.
Az intézményi tradíciók nyomán aligha véletlen, hogy az egyetlen
tanítás nélküli munkanapot október 18-án, pénteken a sportversenyeknek
és -bemutatóknak szentelik a Vasváriban. Az egy hétig tartó "királyság"
fináléjában a diákok foci- és floor-ball-bajnokságra nevezhetnek, a programban
gördeszka-, görkorcsolya- és BMX-bemutató is szerepel.
(Dunaújváros Online Hírek)
A Vasvári honlapja

|