Büntetőeljárás udvar-ügyben is
A Dunatükör Kft. volt ügyvezetőjének dokumentumokkal alátámasztott bejelentésére
büntetőeljárás indult, a rendőrség feljelentés kiegészítést rendelt el.
A kazetta-ügy után a napokban kirobbant udvar-ügy is a rendőrségen
landolt. Miként beszámoltunk róla, a LÉSZ elnöke, Koós János kereste fel
szerkesztőségünket azon - lezárt, feladó nélküli borítékban a postaládájába
bedobott - dokumentumokkal, amelyek egyes interpretációk szerint egy fiktív
ügyletről szólnak. A Sajtóház udvarának felújítását tavaly végezték el
- egyesek szerint részben saját munkával, az anyagokat barterben beszerezve
-, a dokumentumok szerint azonban a munka elvégzésére vonatkozó árajánlat
(a feltüntetett dátum szerint) idén szeptember 13-án kelt, a szerződés,
és a munka elvégzésének igazolása pedig október 4-én. Mindhárom iratot
október 9-én iktatták, nem az előbbi sorrendben. Az ügylet másik szereplője,
a valós vagy fiktív munka kivitelezője Zachariás Pál cége, a Totalinfo
Bt.
Magyarázatként szolgálhat az ügyre, hogy az akkor elvégzett
munkát most fizette ki a vállalkozónak a szerződésen szereplő Dunatükör
Kft. (melynek a DTV Kht. az egyik alapítója és a kht.-val együtt bérli
a Sajtóház nagyobb részét, egyben a kiadója a 7közlap című újságnak), és
ezért most kötötték meg a szerződést. Jogi szakértőnk szerint ez az érvelés
meg is állná a helyét, a dokumentummal ilyenformán nem is lenne baj, legfeljebb
a kivitelezés valós idejének átdátumozása okozhat gyanút a vizsgálódóban.
Hogy a szerződés körül mégsem minden tiszta - legalábbis az
ügyletet vélhetően közelebbről ismerő, a dokumentumokat aláíró volt ügyvezető
igazgató, Sarok Edit szerint -, az jelzi, hogy bejelentést tett a rendőrségen.
Ennek tényét kérdésünkre ma délután megerősítette R. Szabó Ágnes, a Fejér
Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki azt is elmondta, hogy a
rendőrök feljelentés kiegészítést rendeltek el az ügyben: tizenöt nap,
indokolt esetben újabb - ez adott esetben harminc nappal meghosszabbítható
- áll rendelkezésre ahhoz, hogy az alapos gyanú igazolódjon, és elrendeljék
a nyomozást, vagy pedig megtagadja a nyomozást a hatóság.
Az ügy kapcsán elszabadult indulatok láthatóan továbbra sem
csillapodnak, újabb fejlemények is várhatók, ezt jelzik a szállongó hírek,
amelyek részben a DO fórumán is megjelentek.
(Dunaújváros Online Hírek)
"Terítési díj" vagy az elvégzett munka gyümölcse?
Rendőrségen landolt a "kazettaügy"
A téma a fórumon

|