Multimédia az oktatásban
Ezzel a címmel és a stratégia célok vázolásának vágyától fűtve rendez rangos nemzetközi konferenciát a jövő hét elején a Dunaújvárosi főiskola.
Egyre nagyobb teret nyer az oktatás területén - a világ naposabb oldalán, de már hazánkban is - a tanulás korszerű elektronikus médiumokat, felhasználó "ága", az elektronikus tanulás. Az "e-learning" lehetőségeivel, a multimédia alapú anyagok és eszközök fejlesztésével, az alkalmazási lehetőségek bemutatásával foglalkozik az a konferencia, amelyet október 21-én és 22-én rendez a Dunaújvárosi Főiskola Tanárképző Intézete.
Mint dr. Kadocsa László intézetvezető a DO kérdésére elmondta,
a nagyközönség számára elsősorban a témában érintett szaktárcák képviselői
által összefoglalandó stratégiai célok lehetnek érdekesek - ezeket a Bartók
Kamaraszínházban október 21-én, hétfőn délelőtt tíz órától rendezendő plenáris
ülés előadói taglalják -, a tételes szakmai kérdéseket a délutáni és másnapi
szekcióülések, valamint a 22-én, kedden kora délután zajló videokonferencia
résztvevői tárgyalják.
A plenáris ülésen dr. Kiss Endre főigazgató köszöntője után
az oktatási tárca informatikai stratégiáját dr. Majsai Sándor Gábor, a
szaktárca informatikai miniszteri biztosa foglalja össze, a nemzeti informatikai
fejlesztési programról dr. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter
képviseletében dr. Horváth Pál miniszteri főtanácsadó számol be. Szabó
Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a Multimédia határok nélkül
című előadással készül a tanácskozásra - apropó, határok nélküliség: a
konferenciának Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről is lesznek vendégei,
a keddi videokonferencián pedig az Oslói Egyetem két tudósa, dr. Kunszenti
Ágnes és Kovács Ferenc lesz "virtuális vendég" -, míg Racskó
Péter, a Sulinet programiroda vezetője a digitális tananyagkorszak perspektíváit
elemzi.
Dr. Kadocsa László a konferencia céljairól szólva kérdésünkre
elmondta: az oktatás (mind a felső, mind a közoktatás, de természetesen
még a szakképzés is) az információs és kommunikációs technológiák robbanásszerű
fejlődése következtében jelentős változás előtt áll - a főiskola és az
Apple Magyarországi Képviselete által szervezett tanácskozás e változások
irányait és tempóját kívánja felmérni.
ny.
(Dunaújváros Online Hírek)
A konferencia alkalmi honlapja
Főiskola a weben

|