Móri vérengzés: továbbra is előzetesben
Meghosszabbították a móri vérengzéssel gyanúsított két férfi előzetes letartóztatását
- a gyanú tovább erősödött.
A Fővárosi Bíróság 2003. március 24-ig meghosszabbította a
móri
rablógyilkosság két feltételezett elkövetőjének előzetes letartóztatását. A bíróság helyt adott az ügyészséggel és a nyomozó hatóság érvelésének, velük egyetértésben úgy látja, hogy a gyanúsítottakkal szemben megfogalmazódott alapos gyanú az eljárás során tovább erősödött.
Mint arról lapunk is beszámolt, Európában példátlan kegyetlenségű
mészárlás színhelye volt május 9-én Mór: egy bakfiók megtámadása után a
tettesek - akik kilétével kapcsolatban azóta is sok a találgatás, hiszen
a rendőrség közismerten két, később a móri ügyben tisztának bizonyult/látszó
embert kevert gyanúba és keresett - vérfürdőt rendeztek az aprócska fiókba,
a támadásnak nyolc halottja volt. A feltételezett tettesek utáni - szintén
példátlan - hajsza eredményeként került rendőrkézre K. Ede és H. László:
a két férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettén túl további
két súlyos, fegyveresen elkövetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
A két gyanúsított továbbra sem hajlandó semmiféle kommunikációra
az ügyekkel kapcsolatban, kategorikusan elzárkóztak a vallomástételtől
- így egyelőre adósak a terhükre rótt bűncselekmények időpontjaira vonatkozó
alibi igazolásával is.
(X-Press-DO)
Vérfürdő Móron

|