október 29. (kedd) 16:54

Otthon interneteznek a leggyakrabban

Jelenleg 2,2 millió felnőtt rendelkezik otthon személyi számítógéppel, de közülük csak 560 ezren férnek hozzá otthon az internethez. Számuk azonban várhatóan jelentősen növekszik, írja az Index.

   A számítógépek otthoni elterjedtségének megoszlásánál a legnagyobb különbségek vagyoni helyzet szerint tapasztalhatók. Amíg ugyanis a lakosság legtehetősebb 30 százalékába tartozókra jut az összes személyi számítógép 75 százaléka, addig a legszerényebb csoportot alkotó egyharmad birtokában lévő komputerek aránya az 1 százalékot sem érik el.
   Nagyok a különbségek iskolai végzettség szempontjából is. Hiszen a nyolc általánost vagy kevesebbet végzettek mindössze 16 százaléka használ lakásában számítógépet, viszont a diplomások között ez az arány 65 százalék.

   Ötvenévesnél fiatalabbak neteznek otthonról
   Kor szerint az 50. életév a választóvonal. Az annál fiatalabbak körében felülreprezentáltak az otthon komputerezők, az idősebbeknél viszont alulreprezentáltak. Lakóhely szerint kiemelkednek Budapest mutatói, de Pest megyében és az észak-, illetve közép-dunántúli megyékben is átlagot meghaladó a számítógéppel felszerelt háztartások aránya.

   Sokat lógnak a hálón az otthoni felhasználók
   A számítógéppel rendelkezők, illetve a beszerzését tervezők mutatói azért fontosak az internetes szolgáltatók számára, mert az úgynevezett "heavy user"-ek, azaz hetenként legalább kétszer internetezők aránya az otthoni gépek használatánál a legmagasabb.
   Ezt bizonyítja az internetezők megoszlása intenzitás szerint. Amíg az internethez hozzáférők 20 százaléka lép ki a világhálóra naponta, 19 százaléka pedig többször egy héten, addig az otthoni pc-vel rendelkezőknél ez az arány már 26, illetve 21 százalék.

   Közel 400 ezren tervezik számítógép vásárlását
   A Magyar Online Monitor a 15 éves és idősebb felnőtt lakosságot több szempontból reprezentáló 14 000 fő személyes megkérdezésével tárta fel a helyzetet, 2002 első félévében. PC vásárlását a következő egy-két évben a teljes lakosság 5 százaléka tervezi, azaz 380 ezer ember. Közülük kiemelkedik a 18-39 évesek és az aktív dolgozók aránya, továbbá azoké, akik 3-14 éves kor közötti gyermeket nevelnek. Mintegy 426 ezer ember tervezi új otthoni internethozzáférés vásárlását a következő egy-két évben,
   Az internethez hozzáférő 1,6 millió felnőtt kétharmada, egymillió ember rendelkezik személyi számítógéppel. További 8 százalék, mintegy 130 ezer személy tervezi pc vásárlását a következő egy-két évben.

(Index)

Vissza