október 30. (szerda) 13:40

Rosti iskola: mozgalmasság

A közelmúlt több eseménye is érintette a Rosti iskola diákjait - hírcsokor a DO-n, műfaji határok nélkül.

    A Rosti iskola hat diákja szerepelt eredményesen a Fejér Megye Közoktatásáért Közalapítvány középiskolás ösztöndíjpályázatán, tájékoztatta lapunkat Szmodics László, az intézmény igazgatóhelyettese. Az összesen százkét megyei középiskolás közé került rostisok - Kovács Angéla, Kovács Antónia, Kökény Adrienn, Somogyi Tibor és Sümegi Bálint - mindegyike a sportolók gimnáziumának nappali tagozatos diákja. Apropó, sportolók gimnáziuma: a hagyományokhoz híven a Dunaferr szakosztályainak edzői és a sportolók kollégiumának nevelői is rendelkezésre álltak azon a nyitott napon, amelyet a közelmúltban rendeztek az intézményben. Az érdeklődő nyolcadikosok és hozzátartozóik így nemcsak a Rosti kínálatával ismerkedhettek, hanem a tanulás és a sportélet összeegyeztetésével kapcsolatos kérdésekre is választ kaphattak.
   Szintén a közelmúltban került sor a hagyományos gólyabulira: a bohókás fogadalomtétellel, vetélkedővel habosított, zenés mulatságba torkolló eseménynek ezúttal is az uszoda adott otthon.
   És végül egy rostis siker: a jeles költő, író, esszéista centenáriumi ünnepségsorozata keretében rendezték a közelmúltban Székesfehérváron az Illyés Gyula Országos Vers- és Prózamondó verseny területi döntőjét. A versenyen Szalay Álmos bizonyult a legjobbnak - így a Rosti iskola diákja jutott a rangos megméretés novemberben esedékes, Ozorán rendezendő országos döntőjébe.

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza