november 04. (hétfő) 12:00


Húsz százalékkal nő a képviselők fizetése

Jövőre magasabb bérért viszik az államügyeket legfelső szinten. Húsz százalékkal emelkednek a képviselői fizetések, a közjogi méltóságok bérét egy év alatt csaknem megduplázzák, akik így a minimálbér huszonötszörösét kapják - derül ki a 2003. évi büdzsé tervezetéből.

   A politikai vezetők, a közjogi méltóságok illetménye mellett a képviselők fizetése és költségtérítése is számottevően emelkedik jövőre. A ciklus kezdetén a kormány nem feledkezik meg a költségvetésről hamarosan szavazó képviselőkről. Noha a köztisztviselői illetményalap változatlan marad, a képviselők alapdíja ennek ötszöröséről hatszorosára, vagyis 165 ezerről, 198 ezer forintra emelkedik. A "tervezett" infláció négyszeresét jelentő húszszázalékos emelés alaposan meglódítja a bizottsági pótlékokat, költségtérítéseket. Ez utóbbi, amely jövőre egy-egy képviselő esetében éves szinten meghaladja a 3,8 millió forintot, adómentes.
   A miniszterelnöki illetmény jelenleg 693 ezer forint. A miniszteri fizetés 461 ezer 200 forint. Az új regula szerint a miniszterelnök havi illetménye egy főtisztviselővé kinevezett közigazgatási államtitkár illetményének 1,5-szerese. Vagyis a Medgyessy-kormány törvényjavaslata szerint a kormányfői illetmény havi 1 millió 287 ezer forint lesz. Hasonló emelésre számíthat jövőre a köztársasági elnök, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, továbbá a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Az érintettek az emelés ötven százalékát január 1-jétől megkapják, a további 50 százalékára 2004-től jogosultak.
    A kormány abból indult ki, hogy a miniszterelnök illetményének meg kell haladnia a beosztott köztisztviselők illetményét. A javaslat az Orbán-kabinet által intézményesített és a jelenlegi kormánypártok által is sokszor bírált főtisztviselői elit kar illetményét tekinti etalonnak. A miniszterelnök esetében például a jelenlegi kormányzati bérplafonnak tekintett fizetést, 858 ezer forintot. Valójában a főtisztviselői alapilletmény "csak" 429 ezer forint. A miniszterek (miniszteri jogállásúak, alkotmánybírák) s a politikai államtitkárok esetében a jövőben ez utóbbi a viszonyítási alap.
   A kormányzaton belüli mai "bérfeszültséget" mérsékli, hogy jövőre a miniszteri alapilletmény a főtisztviselői alapilletmény 1,2 szerese, a politikai államtitkáré ennek 0,93 szorosa lesz. A miniszter és a politikai államtitkár a hatályos jogszabályok szerint vezetői pótlékra is jogosult. Ennek mértéke az alapilletményük 65 százaléka. E bérkiegészítéssel a miniszteri fizetés 707 ezer 850 forintra, a politikai államtitkári bér 677 ezer 550 Ft-ra emelkedhet.
   A köztisztviselői illetményalapot viszont az idei szinten befagyasztják, s e jogtechnikával sikerül elérni, hogy a kistisztviselők illetménye 2003-ban ne kövesse az államapparátus csúcsán esedékes bérrendezést, noha az állami felsővezetők illetménye a minimálbér huszonötszörösét is meghaladja.
   A köztisztviselők és az állami vezetők eddig egy csónakban eveztek. Bérük együtt mozgott, azt az évenként rögzített köztisztviselői illetményalaphoz igazították. A költségvetési előterjesztés azonban megkerüli ezt az akadályt: a büdzsével egy kalap alatt átrendezik az állami vezetők bérmegállapításának egész mechanizmusát. Eközben a kistisztviselők nadrágszíját - az idei bérrendezésre áthúzódó hatására hivatkozva - szorosabbra húzzák.

Bodnár Lajos
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza