november 05. (kedd) 13:05


Tudomány, gazdaság, érték, elemzés

Nagyszabású konferenciával készül a tudomány napja megünneplésére a Dunaújvárosi Főiskola: az eseménysorozat november 7-én lesz az intézményben. A tanácskozással párhuzamosan nemzetközi értékelemzési konferencia is kezdődik.

   Tudomány és gazdaság címmel szervezi immár hagyományos konferenciáját a magyar tudomány napjára időzítve a Dunaújvárosi Főiskola: az immár nemzetközivé terebélyesedett esemény november 7-én, csütörtökön lesz a főiskolán.
   A konferencia plenáris ülésének vendégeit dr. Kiss Endre főigazgató köszönti délelőtt kilenc órakor a főépület 310-es előadótermében, majd prof. dr. Gyulai József akadémikus tart előadást A tudomány jövője, az anyagtudomány esélyei és a fenntartható fejlődés címmel. A tudomány és a város kapcsolatáról dr. Kálmán András polgármester szól, majd Kling István, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója summázza a regionális környezetvédelmi felügyelőségek várható feladatait az országjelentés tükrében. A plenáris ülés utolsó előadásaként dr. Varga Szabó Lajos, a Szent Pantaleon Kórház belgyógyász főorvosa számol be a gasztrointestinális endoszkópia lehetőségeiről.
   A tudományos tanácskozás második felében - délután két órától - szekcióülésekre kerül sor. A DO (merőben önkényesen) kiemeli, hogy a környezetvédelmi szekció egy részét angolul hallhatják a vendégek - benne a főiskola több japán vendégtanárának előadásával. A természettudományi szekció kínálatából dr. Fercsik János főiskolai tanár előadását emelnénk ki: Kaotikus jelenségek a felsőoktatás eredménymérésében a címe, biztos szolgál néhány meglepő adattal. Megjegyezzük továbbá, hogy az előadások száma kikövetelte, hogy a műszaki szekciót két részre bontsák a szervezők - összesen közel húsz kutatási beszámolóra kerül sor. A társadalomtudományi szekcióban természetesen több előadás foglalkozik a globális kihívásokkal - dr. Kadocsa László intézetigazgató például az "e-learning" és a nyomában járó pedagógiai paradigmaváltás összefüggéseit elemzi -, a közgazdasági szekcióból a fenntartható fejlődés és a marketing lehetséges kapcsolatait elemző előadás címére kaptuk fel a fejünket (Domboróczky Zoltán főiskolai adjunktus beszámolója), de biztosan érdekes lesz Bánhegyi Tiborné intézetigazgató-helyettes előadása is az EU foglalkoztatási stratégiája és a magyar felzárkózási folyamat kapcsolatáról. A nyelvi szekcióban többek között az EU és a nyelvek kapcsolatáról szóló beszámolót hallhatnak a vendégek - többek között.
   Végül, de nem utolsósorban: külön bekezdést érdemel - persze már megint csak szerintünk - a regionális szekció, amely a tudományos elemzések mellett és felett a város jövőbeni szerepét, stratégiáját is igyekszik vázolni (a városversenytől a területfejlesztés szociológiai aspektusán át az e-közigazgatás gyakorlatáig, a kistérség-fejlesztési tervig és kistérségi komplex információs rendszerig).
   A tudományos/gazdasági témakörökre reflektáló tanácskozás mellett idén immár másodszor ad otthont az intézmény a Nemzetközi Értékelemzési Konferenciának: az értékelemzés elméleti és gyakorlati kérdéseivel, a tudományág gazdasági és politikai vonatkozásaival foglalkozó eszmecsere szintén november 7-én kezdődik és 9-ig tart az intézményben. A háromnapos tanácskozás többek között a környezetvédelem általános kérdéseivel, az irányítási rendszerekkel, az értékelemzés általános tapasztalataival, az innováció, a beruházás és a versenyképesség kérdéseivel foglalkozik. A konferencia csütörtöki nyitónapján délután két órától kezdődnek a plenáris előadások, pénteken szekcióüléseken cserélnek eszmét az értékelemzők, szombaton kerekasztal-beszélgetéssel ér véget a konferencia szakmai programja.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

A főiskola honlapja

Vissza