A tudomány nevében
Két nagyszabású tudományos konferencia helyszíne jelenleg is a Dunaújvárosi
Főiskola. A DO a helyszínről jelen, most többek között egy akadémikusi
előadást és egy - szókimondása okán ritkaságszámba menő - polgármesteri
beszámolót summázunk.
Jó, legyen, lelövöm előre a poént: amikor dr. Kálmán András
polgármester a tudomány napján rendezett Tudomány és gazdaság című konferencia
plenáris ülésén kifejtette, hogy a város fordulópont előtt áll, továbbá
hogy az elmúlt időszakra inkább a stagnálás és helykeresés volt jellemző
- semmint az üdvös-remélt-ígért fejlődés, tegyük hozzá azonnal -, nos,
akkor azt hittem, megáll bennem a dzsúsz. A polgármester természetesen
a "csinált városok" átkával is magyarázta az elmúlt tizenkét
év toporgását, viszont - és ez valóban nóvum volt - kerek perc kimondta:
bár a város fejlettsége és térségi szerepe okán valóban meghatározó települése
a régiónak, a nyolcvanas évek óta lényegében, kapaszkodjunk, "nem
változott semmi", legalábbis a fontos szerkezeti elemek tekintetében.
A lakóterületi struktúra, a lakásszerkezet sem módosult, és az iparszerkezet
terén sem történtek jelentős változások - márpedig, prognosztizálta a polgármester
azt, amit többé-kevésbé mindenki tud, "a város nagy törésvonalhoz
érkezett". S bár dr. Kálmán András nem kíván állást foglalni a várható
dunaferres leépítések létszámarányát illetően - pedig egy tippet meghallgattam
volna -, azt a prognózist megkockáztatta Dunaújváros első embere, hogy
a város jövője pillanatnyilag azon áll vagy bukik, hogyan készül fel a
térség a "töréspont" utáni időszakra. Azaz: megtalálja-e azokat
a piaci szereplőket, amelyek együttesen olyan helyzetet teremtenek, hogy
az itt élők biztos életlehetőséget találjanak. És bár különösebb foglalkoztatáspolitikai,
munkaerőpiaci, régiófejlesztési és vállalkozásbarát stratégiáról egy szó
sem esett még - hagyott témát a polgármester a délutáni szekcióülések előadóinak
-, dr. Kálmán András a tudományok képviselőinek segítségét kérte a következő
évek munkájához.
Ha pedig a tudomány nevében szükséges megnyilatkozni ahhoz,
hogy a nyílt, kendőzetlen közbeszéd mondatai fogalmazódjanak meg, ámen:
e sorok írójának már a fent összefoglalt két gondolatfutamért érdemes volt
helyet foglalnia a konferencia plenáris ülésén.
A Dunaújvárosi Főiskolán két nagyszabású konferenciával ünneplik
a tudomány napját: a már idézett "Tudomány és gazdaság" mellett
nemzetközi értékelemzési konferencia kezdődött plenáris üléssel kora délután
- a tanácskozások e sorok írásakor is tartanak (az értékelemzők egészen
szombatig tanácskoznak a főiskolán).
A már idézett plenáris ülés köszöntőjében dr. Kiss Endre főigazgató
többek között kifejtette: a tudomány az ipar- és társadalomfejlődés alapjaként
egyre fontosabb szerepet tölt be mindennapjainkban is, s idézte a közkeletű
vélekedést - a tudományos élet elhanyagolása a gazdaság és társadalom sorvadásához
vezet. A tudomány jövője, az anyagtudomány esélyei és a fenntartható fejlődés
témaköreiben összegezte nézeteit előadásában prof. dr. Gyulai József akadémikus
- a Fuller-féle Föld-űrhajó modelltől a tudományágak végletes és végleges
összefonódásán át az energiakérdés megoldásáig, a paradigmaváltások soráig
és az "írástudók" felelősségéig rengeteg témát érintve. A regionális
környezetvédelmi felügyelőségek előtt álló - okkal stratégiainak tételezett
- feladatokat Kling István, a közép-dunántúli felügyelőség igazgatója tekintette
át az "Országjelentés" tükrében, míg dr. Varga Szabó Lajos, a
Szent Pantaleon Kórház főorvosa a gasztrointestinális endoszkópia eljárásaival
ismertette meg a plenáris ülés résztvevőit.
A tudománynapi tanácskozás kilenc szekció ülésein folytatódott
délután - ezek egy részére a DO még visszatér -, a konferencia céljairól
Gyulaffy Béláné dr. Berényi Mária, a főiskola tudományos főigazgató-helyettese
nyilatkozott lapunknak. Mint elmondta, az intézmény határozott célja, hogy
fenntartsa, s ha lehet, tovább erősítse a régióban betöltött vezető szerepét
a tudományosság, s nem utolsósorban a tudományszervezés területén:
- A mostani tanácskozás címében is igyekszik hangsúlyozni,
de annak is nyilvánvaló, aki áttekinti a programot: a városban, a régióban
születő tudományos eredmények összefoglalásán túl határozott célunk, hogy
többek között a műszaki tudományok, környezetvédelem, közgazdaság vagy
régiófejlesztés területén felhívjuk a figyelmet azokra a lehetőségekre,
amelyeket a tudomány kínál a gazdaság szereplőinek. Úgy gondoljuk, a különféle
szaktudományokban elért eredményekre büszkék lehetünk, és reméljük, sikerül
jó néhány elemmel gyarapítanunk a gazdaság és a tudomány együttműködéseinek
eddig sem karcsú példatárát, s mind többen kamatoztathatják a konferencián
elhangzottakat.
Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)
Dunaújvárosi Főiskola

|