Búcsúlevelek kutatása
A főiskolai tudományos konferencia egyik igencsak érdekes előadása a búcsúlevelek
nyelvi elemzésével foglalkozott. A nyelvi szekció ülésén szenzáció számba
menő bejelentés is történt.
A nyelvi szekció dr. Dános Kornél vezetésével tanácskozott.
Gyarmati Imre főiskolai tanár fő kutatási területéről, a török nyelvekről
értekezett, míg Varga Károly, főiskolai adjunktus a levelező tagozaton
tanulók nyelvtanulására kidolgozott programot ismertette. A fordítás grammatikai
és lexikális átváltási műveleteit mutatta be Oscar Wilde A boldog herceg
című művének példáival Juhász Attila főiskolai adjunktus.
A legizgalmasabb előadás dr. Kukorelli Sándorné nevéhez fűződik.
A főiskolai docens doktori disszertációja témájául az öngyilkosok által
hátrahagyott búcsúlevelek nyelvi elemzését választotta, s ebbe a munkába
engedett bepillantást a hallgatóságnak. (A disszertációját egyébként jövő
év elején védi meg.) A téma szomorú aktualitással adta magát: a növekvő
öngyilkosságok irányították figyelmét erre a kérdéskörre, s az, hogy az
öngyilkosok által hátrahagyott búcsúleveleket még senki nem elemezte kommunikatív
szempontból. Sőt, a búcsúleveleket kutatni sem engedik, még Nyugaton sem.
Tehát mindenképpen rendkívüli munkát vállalt magára dr. Kukorelliné, aki
bevallottan félt ezeknek a leveleknek a rá gyakorolt pszichikai hatásától.
Ám világossá vált számára, hogy ezek az írások - amelyekből kétszázat olvasott
- letisztult, tovább mutató gondolatokat tartalmaznak, segítik a hozzátartozókat
a feladatok ellátásában. Egy búcsúlevelet is tanulmányozhatott a hallgatóság,
bizonyítékul a fenti állításokra. A szakember hipotéziseket állított fel,
amelyeket ma már tézisként kezel. Ilyen például, hogy az öngyilkosok általában
nem befolyásoltság állapotában követik el tettüket, a tagadó grammatika
nem szükségszerű velejárója a suicidiumnak. Az öngyilkosságra készülők
hetven százaléka egy héten belül, míg húsz százalékuk egy hónapon belül
felkeresi orvosát, akitől segítséget remél, ám az orvos számára a kódolt
üzenetek értelmezhetetlenek. Ezért is tartja fontosnak dr. Kukorelli Sándorné,
hogy minél több ember figyelmét sikerüljön felkeltenie, hiszen az öngyilkos
számos jelzést ad környezetének szándékáról. Ha néhány ember életét sikerül
megmenteni, már sikerként könyvelhető el a mai éves 3200-3600 halálesetet
mutató ijesztő statisztikában.
Az előadót témavezető tanára, dr. Dános Kornél egészítette
ki, mondván, dr. Kukorelli Sándorné az általa kidolgozott metodikával tudta
bebizonyítani, hogy a békéscsabai Kuzma rendőr alezredes nem lehetett öngyilkos,
búcsúlevele nem egy öngyilkosságra készülő ember utolsó üzenete. A kommunikációs
szakember állításai azonban, mint a DO-nak elmondták, nem találtak különösebb
meghallgatásra belügyi körökben.
Az agy jobb és bal féltekéje között "ülő kommunikációs
démonról" beszélt dr. Dános Kornél zárásként, elmarasztalva a médiát
gyalázatos szerepéért az öngyilkosságok és az önroncsoló magatartás kialakítása
miatt.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

|