Pihenőnap a szenteste
Ebben az évben már csak egyetlen, naptár szerinti munkanapot helyeznek
át az ünnepek miatt: a szenteste napját, amelyet az illetékes Gazdasági
Minisztérium rendelete pihenőnappá nyilvánított. Szilveszter viszont munkanap
lesz.
Ezt a munkanapot december 28-án, szombaton kell majd ledolgozni.
Így elegendő idő áll a háziasszonyok rendelkezésére a karácsonyi készülődésre.
Mivel a 2003-as év szerdai napon kezdődik, kormányzati rendelet nem ír
elő további munkarend-változtatást. Ez azt jelenti, hogy az idén szilveszterkor
is dolgozunk.
Munkaügyi szakértők ugyanakkor azt prognosztizálják, hogy
a legtöbb munkahelyen megoldást találnak a munkáltatók arra, hogy az ünnepek
közötti egy-két munkanapra szabadságolják alkalmazottaikat. Ez alól persze
kivétel a kereskedelem, ahol már november közepén általánossá válik a vasárnapi
nyitva tartás. Az egyeztetések ugyan még folynak a szakma munkaadói és
munkavállalói érdek-képviseleti szervezetei között, várhatóan azonban december
24-én délután két óráig lesznek nyitva az üzletek.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően egyébként 2003-ban
is átrendeződik a naptár szerinti munkaszüneti napok körüli munkarend.
Jövőre például a karácsony ötnapos lesz: december 24. és 28. között egyvégtében
ünnepelhetünk.
(Népszabadság)

|