Vezérvizit a főiskolán
Az intézményi kínálattal, a képzési és a tudományos programmal ismerkedett
tegnap Hónig Péter, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója a Dunaújvárosi
Főiskolán.
 |
| Hatszemközt (fotó: DF) |
A vállalatcsoport első embere dr. Kiss Endre főigazgató meghívására
látogatott tegnap délelőtt a Dunaújvárosi Főiskolára. A vezérvizitet a
DO-hoz eljuttatott tájékoztató szerint az indokolta, hogy Hónig Péter -
bár a közelmúltban részt vett a tudomány napján szervezett konferencia
plenáris ülésén - eddig nem tudott alaposan megismerkedni a térség felsőoktatási
intézményének életével.
A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója elsőként az intézmény
múltjáról, képzési kínálatának bővüléséről, a hallgatói létszám emelkedéséről
hallott a főigazgatótól, majd dr. Bognár László általános főigazgató-helyettes
tájékoztatta a legutóbbi beruházásokról, továbbá az intézmény fejlesztési
lehetőségeiről. Hónig Péter ezt követően a főiskola vezetőivel a Kallós
Dezső utcai felújított épületbem majd a Semmelweis utcai kollégiumba látogatott,
és megismerkedhetett a hallgatók által a múlt héten birtokba vett Elektronikus
Információs Szolgáltató Központot, valamint az intézmény új - a keresztségben
csak "Főiskolai Bót" néven emlegetett - üzletét.
A tájékoztató kitér arra is: az elnök-vezérigazgatót meglepte
a főiskola gazdag kínálata, s elismeréssel nyilatkozott az intézmény innovatív
regionális szerepéről is. Dr. Kiss Endre főigazgató részéről elhangzott:
a főiskola továbbra is a Dunaferr-rel kialakult kitűnő partnerviszony ápolására
törekszik.
(Dunaújváros Online Hírek)
Főiskola a weben

|