Terjesztők is buktak a dunaújvárosi narkófronton
Két kábítószerterjesztő is rendőrkézre került egy november elején kezdődött
akció során Dunaújvárosban - erősítette meg a DO értesülését a megyei sajtóreferens.
 |
| Laboratóriumi körülmények (DO-illusztráció) |
Kábítószerterjesztők és fogyasztók is a rendőrség látókörébe
kerültek egy november elején kezdődött akció során, tájékoztatta lapunkat
R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az elmúlt
hónapokban ez már a második jelentősebb akciósorozat a dunaújvárosi narkófronton:
mint arról a DO is részletesen beszámolt, szeptemberben egy kiterjedt hálózatot
göngyölítettek fel a rendőrök - a szeptember elején kezdődött akció során
szintén terjesztők "buktak" Dunaújvárosban (a történetről lásd
alul lapunk alkalmi trilógiáját).
A napokban véget ért akció egy lakossági bejelentéssel kezdődött,
erősítette meg kérdésünkre R. Szabó Ágnes: egy söröző teraszán füvező és
hangoskodó társaság igazoltatása nyomán indultak el a rendőrök, az az óta
eltelt időben két terjesztővel és közel tucatnyi fogyasztóval szemben indult
rendőrségi eljárás. R. Szabó Ágnes:
- Elsőként három huszonéves fiatalembert igazoltatta a dunaújvárosi
rendőrök, még november 2-án. Egyiküknél úgynevezett füves pipát találtak
a nyomozók, ezért részletesebb elszámoltatásuk a rendőrkapitányságon folytatódott,
a fiatalok elismerték, hogy rendszeres marihuánafogyasztók: az általuk
vásárolt kábítószer forrásaként P. János huszonkilenc és P. Sándor huszonhét
éves dunaújvárosi lakosokat jelölték meg.
A rendőrök házkutatást tartottak P. János lakásában, ahol
tizenhat pakett marihuána-gyanús növényi törmeléket, valamint nyolcvanezer
forint készpénzt találtak. Kihallgatása során P. János elismerte, hogy
huzamosabb ideje terjeszt kábítószer a dunaújvárosi fiatalok körében, s
hogy a lefoglalt készpénz az értékesítésből származó bevétel egy része.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki P. Sándort is, aki vallomásában
szintén elismerte a drogterjesztést - ő elsősorban szintetikus "anyagokra"
állt rá. Az ügy nyomán felkutatott mintegy tucatnyi kábítószerfogyasztó
vallomása megerősítette a P. János és P. Sándor terhére róható cselekmény
alapos gyanúját, mondta kérdésünkre a rendőrség megyei szóvivője.
Az ügyben a dunaújvárosi kapitányság bűnügyi osztálya folytatja
az eljárást - két terjesztő előzetes letartóztatásba helyezése mellett.
(Dunaújváros Online Hírek)
Elfogták a narkóneppert (09.13.)
Drogfront: dúl a csata (09.10.)
Terjesztők - rendőrkézen (09.03.)

|