Autót foglaltak le az álrendőrök
A dunaújvárosi esetek közül egy pszichiátriai kezelésre szoruló nő randalírozása
tudta beverekedni magát a bűnügyi összefoglalóba, a vidék azonban nem pihent.
És már megint volt egy álrendőrös eset - mégpedig a javából.
Betörő járt a kulcsi óvodában, majd az iskolában is, tudta
meg a DO R. Szabó Ágnestől. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense
lapunknak elmondta: feltehetően ugyanaz az elkövető vitt el kisebb mennyiségű
készpénzt hétfőre virradó éjjel mindkét intézményből. Szintén betörtek
a rácalmási iskolába: a tettesek a pinceablakon át jutottak az épületbe,
több ajtót is felfeszítettek az intézményben, s bár csupán öt-hatezer forintot
vittek el, mintegy százezres rongálási kárt okoztak.
Felvonulási konténert törtek fel ismeretlen tettesek Ercsiben,
a cukorgyári hídnál. Az elkövetők "szaglását" igazolja, hogy
mintegy hatszázezer forint értékben vihettek szerszámgépeket a konténerből.
Tegnap délután szintén Ercsiben került rendőrkézre az a már elítélt férfi,
akit szabadságvesztés letöltésének megkezdése miatt körözött a megyei bíróság
BV-csoportja.
Lefoglalás címén elvitte két, magát rendőrnek kiadó személy
egy adonyi férfi személyautóját: a DSC-105 forgalmi rendszámú Ladának november
16-án éjjel veszett nyoma. Az eddigi vizsgálatok szerint 16-án az éjszakai
órában két személy jelent meg a sértett lakásán, és közölték, hogy májusban
vásárolt, azóta eredetvizsgán átesett és átírt autója lopott.
Az álrendőrök az irataival együtt lefoglalták a kocsit, igaz,
a lefoglalásról semmilyen iratot nem adtak a sértettnek. Az autó értéke
kétszázezer forint.
(Dunaújváros Online Hírek)

|