november 29. (péntek) 15:50

Felvételi rekord

Harminc új tag jelentkezett a Híd Egyesületbe, amely tegnap tartotta évzáró közgyűlését, számot adva az esztendő eredményeiről, sikereiről, a klubok munkájáról.

  Nagy megtiszteltetés érte az egyesületet, ugyanis Dunaújvárosért Díjat kapott október 23-án, jelentette be Rauf Pál elnök a tegnapi közgyűlésen. Azt is nagy büszkeséggel tette hozzá, hogy harmincan jelentkeztek tagfelvételre az egyesületbe (mint később kiderült, ez a szám a meglévő tagság tizenöt százalékával egyenlő).
   Az év eseményeiről, a gazdálkodás helyzetéről Rohonczi Sándor ügyvivő tájékoztatta a jelenlévőket. Szerencsésnek tartotta, hogy kevesebb pénz fogyott a tervezetnél, ugyanis a bevételek szűkülése várható jövőre, így jól jön az idei maradvány. Az egyesület gazdagodott egy számítógépes kivetítővel és egy notebookkal.
   Az események felidézésekor elsőként a kistérségfejlesztési terv elkészítését emelte ki: jó döntés, hogy így kerül a kormány elé, tette hozzá. Az ötvenfős csapat nyáron két hónap alatt készítette el a munkát, hogy a Dunaferr stabilizációs és fejlesztési programjával együtt kerülhessen a kormány elé a kistérség fejlesztési terve. "Meggyőzőbbek vagyunk, ha fel tudjuk mutatni, hová akarunk eljutni." Utalt arra is, hogy több tárgyaláson vannak túl a széles körben propagált tervvel kapcsolatban: Csizmár Gáborral és az ÁPV Rt., a Pénzügyminisztérium illetékeseivel, illetve Baráth Etelével találkoztak.
   Az M6-os út 2006-ig megépül, az M8-asnak azután állnak hozzá, és a híd is elkészül 2006-ig. Itt vannak a geodéták, zajlanak a kisajátítással kapcsolatos ügyek, tájékoztatta a tagokat az infrastrukturális fejlesztésekről. Hozzátette: a Fidesz petíciója segíti az ügyet, köszönet érte, hiszen ők könnyebben protestálnak, mint egy kormánypárti képviselő. A kikötő tervezése 2006-ig befejeződik, utána kezdik építeni - ezt megpróbálja siettetni a Híd Egyesület.
   A mai drogprevenciós konferenciának is támogatója az egyesület, s szintén szponzorálta a Pro Urbe Civitate rendezvényt.
   Az ügyvivő beszámolt a reményteljes olasz kapcsolatokról, a Szalki-sziget rehabilitációs pályázatának sikeres előkészítéséről, ami azért is fontos, mert a későbbiekben Phare- vagy Orpheus-pályázaton szeretne indulni a város, ugyanis itt mindössze tízszázalékos önrészt kell felmutatnia az önkormányzatnak.
   Az ügyvivő tájékoztatója után a klubok vezetői is beszámoltak, majd felvették az új tagokat a Híd Egyesületbe.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

A Híd Egyesület honlapja

Vissza