|
"Értékeltem a hozzáállást, de tartózkodtam"
Ezen szavakkal kommentálta a DO-nak dr. Kálmán András a 2003-as költségvetés
módosítására benyújtott fideszes javaslatokat, amelyek a város infrastrukturális
fejlesztésével foglalkoztak. A képviselő ugyanis nem látja veszélyben a
beruházásokat.
Mint arról beszámoltunk, Dunaújváros fideszes honatyái három módosító indítványt nyújtottak be a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Az egyikben a hatos út gyorsforgalmivá alakításához a kisajátításokra kértek négymilliárd forintot, a másikban a híd megépítéséhez 18 milliárdot, míg a harmadikban a városkörnyéki települések csatornahálózatának kiépítéséhez kértek állami céltámogatást. A parlament tegnap maratoni szavazással döntött az ellenzék által bőséggel benyújtott módosító indítványokról, köztük a dunaújvárosiakat érintő módosításokról.
Ez utóbbiak közül egyiket sem fogadta el a parlament, tájékoztatta
a DO-t Cserna Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője, míg a DO dr. Kálmán
Andrást, a város MSZP-s országgyűlési képviselőjét arról faggatta, miként
szavazott, és mi motiválta döntésében:
- Örülök, hogy a város ellenzéki képviselői szívükön viselik
az infrastrukturális fejlesztések sorsát, de úgy látom, minden rendben
van a hatos út, a híd és a nyolcas út előkészületeiben. Nem látom veszélyeztetve
azt a célt, hogy 2006-ig ne valósuljon meg az út és a híd. Ezért udvariasságból,
értékelendő az ellenzéki képviselők hozzáállását, tartózkodással szavaztam
az infrastruktúrával kapcsolatos indítványokra.
Dr. Kálmán András a harmadik javaslattal kapcsolatban elmondta,
a megyei politikusok a Vörösmarty Színház rekonstrukcióját előbbre valónak
tartották, mint a Dunaújváros környéki települések szennyvízcsatona-hálózatának
kiépítését, ugyanis megyénként egy nagy ügyet támogatnak. Ezt a dunaújvárosi
régió képviselői tudomásul vették, de "nem tettünk le arról, hogy
minél előbb kormányzati pénzekhez jusson, s 2004-ben bekerülhessen a céltámogatási
körbe a csatorna kiépítése" - fogalmazott az országgyűlési képviselő.
(Dunaújváros Online Hírek)

|