november 05. (csütörtök) 16:50


Cseles fosztogatók, vakmerő betörők

A bűnözői lelemény és az emberi hiszékenység egyaránt ülve nyalja a Holdat, és ha a két dolog találkozik, minden megtörténhet. Mint ahogy akkor is, ha a tulajdonos jelenlétében törnek be a lakásba.

   Cseles fosztogatók ténykedtek Dunaújvárosban, erősített meg a DO információit a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. R. Szabó Ágnes kérdésünkre elmondta: rosszullétre hivatkozva, vizet kérve kért bebocsátást három nő egy lakásba. A hazaérkező tulajdonost a lépcsőházban szólította meg a három ismeretlen, hogy segítsen egyikőjüknek állítólagos "szívpanaszai" miatt. A sértett behívta a lakásba a "beteget". A többiek követték társukat, s míg a lakás tulajdonosa a "rosszullét" ellen vette fel a harcot, a másik két nő a felforgatta a szobai szekrényt és mintegy négyszázötvenezer forint értékű aranyékszert zsákmányolt. A rendőrségi referens nem mulasztotta el a figyelmeztetést: kéri, legyenek bizalmatlanabbak az idegenekkel!
   Hívatlan látogatót fogtak egy nagyvenyimi lakásban tegnap kora délután: a tulajdonos elcsípett egy fiatalembert a lakásába besurranó három férfi közül, és visszatartotta a járőr kiérkezéséig. A tizennyolc éves ercsi fiatalembert előállították, s a helyszín közelében, menekülés közben elfogták egyik, tizenöt éves társát. Mint kiderült, ellene eltűnés miatt körözés volt érvényben. Meghallgatásuk során ellentmondóan nyilatkoztak arról, hogy mit is kerestek a nagyvenyimi családi házban.
   Az elmúlt hónapok sorozata folyatásaként egy Dózsa György úti szaküzletből számítógép-alkatrészeket vittek el egy hengerzártörés módszerével elkövetett betörés során. A tegnapi nap folyamán, ebédidőben(!) behatoló elkövetők mintegy egymillió forint összértékben vittek el alkatrészeket.
   A tulajdonosok jelenlétében törtek be ismeretlen tettesek egy Kossut Lajos utcai lakásba tegnap este: tíz óra előtt néhány perccel egy harmadik emeleti lakásban a sértett és hatéves kishúga tartózkodott otthon, amikor ismeretlenek kopogtattak az ajtón. Mire megkérdezték, ki az, az ismeretlenek betörték az ajtót és bejutottak a lakásba. A szomszédban tartózkodó bejelentő a szokatlan zajra sietett haza, megzavarta a tetteseket: miután rendőrért kiáltott, az idegenek elhagyták a lakást. És még keresik őket.

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza