november 06. (péntek) 10:30


Kirabolták a finnt

Finn állampolgár a sértettje annak a rablásnak, amelyet mára virradó éjjel követtek el egy italbolt előtt a városban - értesült a Dunaújváros Online.

   Információinkat megerősítette a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mint R. Szabó Ágnes elmondta, fél tizenkettő után néhány perccel érkezett a bejelentés a Dunaferr Klub Hotelből a dunaújvárosi kapitányságra, hogy a 108-as számú italbolt előtt kiraboltak egy finn állampolgárt.
   A dunaújvárosi tartózkodási hellyel rendelkező férfi a támadás előtt az italboltban szórakozott, körülbelül negyed tizenkettőkor hagyta el a helyiséget. Két férfi utána ment - vélhetően látták őt a pultnál fizetni, mondta magyarázatul a sajtóreferens -, majd a kocsma bejárata előtt földre teperte és rugdosni kezdte a finnt. A bántalmazás közben a sértett zsebéből elvették iratait, bankkártyáit és a nála lévő mintegy kétszázötven eurót - ami hatvanezer forintot ér -, majd elmenekültek a "108" elől.
   A támadást követő széles körben indított adatgyűjtés eredményeként hamarosan kézre került az egyik feltételezett támadó: a rendőrök negyed egykor csípték el a huszonöt éves, dunaújvárosi O. Jánost, aki alaposan gyanúsítható a rablás elkövetésével. Társát még keresik a nyomozók.
    A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a bántalmazás következtében, az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja az eljárást.

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza