november 06. (péntek) 17:25


Ünnepeljünk együtt!

A városi Mikulás-sűrűség elérte a viselhetőség határait, Fehérváron lovon jött az újkori igazság- és puttonybajnok, Nagykarácsonyban holnap fut csúcsra a kultusz gépezete. A gyerekek viszont örvendeznek; okkal.

Lovas roham

   A DO Mikulásfigyelő Szolgálata már az elmúlt napokban a szakállas ajándékosztók sűrűsödését vélte felfedezni a város útjain és közterein, a birtokomban és társaságomban lévő serdületlen viszont sosem mulasztotta el megjegyezni, amikor észrevett egyet:
   - Apa, ez sem az igazi Mikulás, látod, annak is csak úgy föl van kötve a szakálla!
   A csokit, cukrot ellenben elfogadta a kis leleplező, javára írom, hogy huszárosan teljesített nemcsak a versmondás, de a dalok frontján is. Öccse viszont az összes Télapótól tartózkodó távolságra figyelte az eseményeket, és csak tolmács útján volt hajlandó elmotyogni egy halovány hullapelyhest, viszont az ajándékra - naná - úgy vetette magát, mint egy növendékelefánt, hogy egy újabb elemmel színezzem a már eddig sem halovány képet.
   Dunaújvárost, gondolom, csakúgy, mint az ország/világ összes pontját, ellepték a Mikulások, az emberi elme teljesítménye határtalan, ha a gyerek-ajándék-pénz mátrixban kell mozogni, ez már biztos. Igaz, az őszinte, kőkemény vadulást is tudnám illusztrálni egy fotóval, de a kötelező jó ízlésre való tekintettel inkább címlapi képünket javallom, szegény eltévedt szélkakasember soványan és zöld ruhában szenved pirosba kötve, tényleg sajnálatos. És most, ünnepélyesen megfogadom, hogy jövőre tényleg & becsszó megírom azt a szép történetet, amikor jómagam öltöztem Mikulásgúnyába, hogy Szeged és vidéke kisgyermekeinek vigyek - taxin, naná - zsákomban minden jót.
   A Mikulássá vedlett pizzafutárok és a Mikulás-sapkát viselő kirakati próbababák korában persze mindez már maga az aranykor. Most legyen elég csak annyi, hogy a Szolgálat visszavonhatatlanul lemaradt a Mikulásbuszról, kapott viszont egy képet a megyei rendőr-főkapitányságról, amely azt a csodálatos pillanatot ábrázolja, amint a főkapitánysági öregúr hó híján a Gyimes nevű szürkén, míg a kísérőjéül szegődött - és sejtéseink szerint a feketegazdaság/maffia által delegált - Krampusz Óceánon vonul ajándékot osztani.
   A Mikulás-kultusz magyarországi bázisa, Nagykarácsony nem pihen: ott holnap ér a csúcsra az idei eseménysorozat - részletes program a mikulásházi honlapon -, ráadásul minden haspóknak és édesszájúnak marad a vigasztaló tudat: az ajándékok elfogyasztása után hipp-hopp itt a karácsony.
   Vagyis itt van nekünk ez a szépséges ünnepelde, a táncoló/daloló Mikulással és a Mikulásmacival - szinte biztos, hogy van Mikulásaranyhörcsög is, csak eddig elkerülte a MikFigySzolg fürkész tekintetét -, menedék csak az a szép pillanat lehet, amikor a beszámoló elején emlegetett serdületlen hajnalban felébred, az ablakhoz botorkál, aztán ügyet se vetve a csomagolás-rejtegetés lázától még totálisan kába felmenőkre, diadalordítással rohan az öccs nyughelyéhez:
   - Megjött!!!
   És tényleg.

-nyulasi-
(Dunaújváros Online Hírek)

Nagykarácsonyi Mikulásház

Vissza