|
Főiskola: íves jelenlét
Zsúfolásig megtelt az M8-as nagyelőadó ma délelőtt a Dunaújvárosi Főiskola
idei első "évi rendes" nyílt napján.
 |
| Érdeklődésből jeles |
A címszavas köszöntő után - dr. Szántó Jenő oktatási főigazgató-helyettes
- gyorsan el is kezdődött az információk áramoltatása a továbbtanulók (és
a tudósító jelentős meglepetésére a szép számmal érkezett hozzátartozók)
felé. A főszerepet először Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi
Iroda (OFI) tájékoztatási igazgatóhelyettese vállalta, aki (titulusához
méltón) korrekt, pontos és lényegre törő tájékoztatásban részesítette a
majdani hallgatókat a magyar felsőoktatás hálózatától kezdve egészen a
felvételivel kapcsolatos tudnivalókig. Fontos újdonságként említette, hogy
a 120 pontos összpontszámból minimum 72-t abszolválnia kell a felvételizőnek
ahhoz, hogy bárhová is bekerüljön (hadd ne forduljon már megint elő, hogy az ELTE elméleti fizikus szakára
60-nal már beficcen valaki - a szerző megj.), s szót ejtett a felvételi mentesség és többletpontok kérdéseiről is.
Fontos dátumok, elő a naptárral: a felvételi tájékoztató december 15-én jelenik meg (kiegészítését január végén keresheti a továbbtanulók); a jelentkezési lapokat március 1-jén éjfélig kell postázni; a jelentkezők április végéig kapnak regisztrációs levelet az OFI-tól; a közös érettségi/felvételi vizsgák időpontja: május 19., 20., 21.; az egységes írásbeli vizsgák időpontja: június 26., 27., 30. Az örömpezsgőket és a bánatsörunikumokat július 22-én kezdhetik bontogatni a felvételizők, ez ugyanis a "ponthúzás" (egészen pelyhes gólyajelölteknek: a ponthatárok megállapítása - a szerző
megj.) napja. Fellebbezés augusztusban, újrázás jövőre. Roberts Éva részletesen megemlítette a felvételivel kapcsolatos döntést segítő kiadványokat, továbbá kitért az eredményeket közlő csatornákra. S bár nem haragszunk, amiért kimaradtunk a felsorolásból, de nem mulasztjuk el megemlíteni: a DO a helyi főiskola eredményeit a hivatalos honlappal paralel közölte. (És ez így lesz jövőre is!)
A Dunaújvárosi Főiskola képzési szintjeiről, a válaszható
szakokról (a miheztartás végett: kohómérnöki, gépészmérnöki, anyagmérnöki,
mérnöktanári, gazdálkodási, műszaki menedzser és műszaki informatikus),
továbbá szakirányokról, idegen nyelvi stúdiumokról és specializációkról
Farkas Beáta, a Tanulmányi és Hallgatói Információs Iroda (THIH) vezetője
tartott tájékoztatót. Újdonságként említette, hogy - bár a szakindítási
engedélyre még vár az intézmény - várhatóan indul kommunikációs alapképzés
a következő évben a főiskolán (költségtérítéses nappali és levelező képzés
már biztosan lesz). A THIH vezetője a beiskolázási elképzelések után a
főiskola felvételi tudnivalóival is megismertette a vendégeket.
Az átfogó előadások után rövidebb beszámolók következtek -
a kollégiumi és albérlet-támogatási lehetőségekről Varga István, a kollégiumi
tanács elnöke, a hallgatói önkormányzatról Tiringer Ákos HÖK-elnök szólt,
a sportolási lehetőségeket Molnár Ferenc testnevelő tanár vázolta. A legnagyobb
sikert a selmeci diákhagyományokról szóló blokk aratta, ugyanis Kiss István
Elek és Radics Barnabás dalban mondta el, milyen szép és víg és kihagyhatatlan
a diákélet. A nóták végén egészen vadul dübörgött a vastaps, mielőtt az
intézeti tájékoztatókra vonultak volna a leendő főiskolások.
Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)
Főiskola a weben
Felvételiről a hálón

|