december 22. (vasárnap) 22:00

Ádám is köszöni

A karácsonyi üdvözlőlapok között érkezett egy, amelyiket - a többit is nagyon-nagyon köszönjük - talán az összesnél nagyobb szívdobbanással olvastunk. Busai Ádám küldte, illetve hozta. És megkaptuk a transzplantáció történetét is - percről percre.

Boldog ünnepeket!

   A DO egész csapatát megszólította a februárban hamburgi májtranszplantáción átesett dunaújvárosi kisfiú. Busai Ádám röviden megköszönte "a csapat" segítségét, ám mivel édesapja kíséretében, személyesen hozta redakciónkba az üdvözlőlapot, alkalom nyílt egy kis beszélgetésre is. A szokásos nyitókérdésre - "Hogy vagy?" -, a szokásos lakonikus rövidséggel jött a válasz: jól. Ádámnak szerencsére egyre távolabbi emlék a betegsége, és persze tompulnak a hamburgi élmények is. Most sem feledkezett meg azonban arról, hogy megemlítse: a német nagyvárosban is barátokra talált - Horánszky Heni és két gyermeke a legkritikusabb napokban/órákban segített a Busai-családnak -, és bizony sokat jelentett ez a segítség. Ádám nem felejti, hogy Rácalmás német partnertepelülése, Dransfeld egy emberként állt ki mellette, s szeretettel emlékszik Müller Marikával történt személyes találkozójára is. Mint köztudott, a Busai-család rengeteg támogatást kapott a tengerentúlról is, a DO "közvetítésével" alakult kapcsolat nyomán a szintén transzplantált hölgy New Yersey-ben egész gyűjtőakciót szervezett Ádám javára. A hazaérkezés utáni ajándékok, a vasműtől kapott számítógép, a családi üdülés - a kisfiút támogató szeretet apróbb-nagyobb momentuma mind. Külön eleme a történteknek - és erre is hadd legyünk büszkék! -, hogy egy emberként állt a kisfiú mellé/mögé a dunaújvárosi média is: a Dunaújvárosi Hírlap, a DTV és a rádiók is beszámoltak Ádám sorsának jobbra fordulásáról (lapunk, mint az olvasóink számára közismert, Segíts Ádámon! címmel külön oldalt szentelt a kezdetben tragikus, később felemelő témának). A "híradások erejét" Busai Ádám édesapja, Busai László említette: szerinte egy város állt a kisfiú mellé. Mint kérdésünkre elmondta, fia állapota folyamatosan javul, a kontrollvizsgálatok eredményei alapján minden rendben. Az elmúlt napokban a Hungarotransplant jóvoltából hozzájutottak ahhoz a "menetrendhez", amely a legkritikusabb órák történéseit tartalmazza - percről percre (lásd a DO linkjét a csoda óráiról). Édesapja szerint az orvosi szakszerűség mellett az összefogás Ádám boldogságának titka:
   - Még így, hónapok elteltével is borzongató és szívmelengető belegondolni, mennyien segítettek. Mindenkit nem tudtunk személyesen, külön-külön elérni, de itt is hadd mondjak köszönetet mindenkinek, akihez eljut - elmondhatatlanul hálásak vagyunk a segítségért, ami révén végül megmenekült a kisfiú. Most, Manócska életének első valóban boldog karácsonyára készülve hadd mondjak az egész család köszönetet mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a családunk ünnepéhez.

Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)

Kritikus órák