december 30. (hétfő) 10:57


Keresik az idős asszonyt

Barátság úti lakásáról tűnt el pénteken egy hetvenöt éves dunaújvárosi asszony: azóta is eredménytelenül keresik.

   Eltűnt idős asszony felkutatásához kéri a lakosság segítségét a rendőrség. Mint a DO-t tájékoztatva R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a hetvenöt éves Világos Istvánné december 27-én, pénteken délelőtt tíz óra körül távozott Barátság úti lakásáról.
   Az eltűnt asszony lánya a rendőrséget arról tájékoztatta, hogy édesanyja városban élő ismerőseit végigkérdezték, de senki nem tudott információval szolgálni. Az ismeretlen helyen tartózkodó Mária néni körülbelül százötven centiméter magas, vékony testalkatú, barna szemű, ritkás, őszes hajú. Feltehetően barna, térd alá érő műszőrme télikabátban, barna kötött sapkában, térdig érő csizmában ment el otthonról egy világosbarna színű női kézitáskával. Mária néni a Barátság városrészben szokott mozogni, illetve busszal Vasmű út Dózsa úti megállójáig utazik.
   Világos Istvánné, Mária néni a rendőrségi tájékoztató szerint cselekvőképes, lakcímén egyedül él, korából adódóan azonban időnként elfelejt dolgokat, eltűnésére a bejelentő nem tudott magyarázattal szolgálni. Az eltűnt asszony keresése eddig nem vezetett eredményre. A rendőrség illetékesei kérik mindazokat, akik információval rendelkeznek Világos Istvánné jelenlegi tartózkodási helyéről, értesítsék a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságot a 413-056-os telefonszámon.

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza