január 03. (péntek) 13:40


Csecsemőgyilkosság Ercsiben

Újszülött megölése alapos gyanújával indított eljárást a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya egy, a DO nem megerősített információi szerint Ercsiben élő, tizennyolc éves lány ellen.

   A rendőr-főkapitányság közleményt adott ki az ügyről, s R. Szabó Ágnes a DO kérdésére nem kívánta bővebben kommentálni a borzalmas történetet. Így csupán nem hivatalos forrásból tudjuk, hogy Ercsiben következett be szilveszter napján a tragédia (a közlemény egy nem megnevezett Fejér megyei települést említ). A DO neve elhallgatását kérő forrása szerint tizennyolc éves leány eltitkolt terhességét követően december 31-én otthonában hozta világra az újszülött kisfiút, majd elrejtette a családi házban. A kiadott közlemény szerint a halott újszülöttre egy budapesti kórház bejelentése nyomán bukkantak a dunaújvárosi nyomozók: a DO úgy tudja, a kórházból a BRFK ügyeletére érkezett bejelentés még szilveszter napján. A kórházi jelzés szerint a nő 31-én kora este jelentkezett ellátásra az intézményben: az első vizsgálatok szerint kórházba kerülése előtt néhány órával szülhetett. A közlemény kiér arra is: a megvizsgált nő tagadta a terhesség és a szülés tényét.
   A csecsemő megtalálása nyomán indított eljárásban igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki az FMRFK eljárást folyató Vizsgálati Osztálya. A most kiadott közleményben már szerepel: a szakértői álláspont alapján újszülött megölése bűntett alapos gyanúja miatt folytatja a vizsgálatot a rendőrség. A tegnap indított eljárásban a csecsemő anyját gyanúsítottként hallgatták ki: a nő beismerős vallomást tett, tartalmazza a közlemény. A DO nem megerősített információi alapján a kisfiú halálát elsősorban kihűlés okozta - úgy tudjuk, anyja egy hideg, fűtetlen helyiségben rejtette el élve született, életképes gyermekét. Információinkat a rendőrségi referens szintén nem kívánta kommentálni.
   Így egyelőre csak a borzalmas tény biztos: a tavalyi esztendő utolsó napján csecsemőgyilkosság történt a Fejér megyei településen.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)