január 03. (péntek) 20:40


Sztrájk: ha lesz, így közlekednek

Még most is tartanak - és várhatóan hétvégén is folytatódnak - a tárgyalások az illetékesek között a Volán-dolgozók béremelésével kapcsolatban, a felkészülés segítése érdekében előre közöljük a forgalmi változásokat - érdemes figyelmesen végigtanulmányozni - arra az esetre, ha hétfőn megtartják a figyelmeztető sztrájkot.

   A mennyiben az országos egyeztető tárgyalások - melyek tétjéről tegnap bővebben beszámoltunk - nem vezetnek eredményre, és a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkot hétfő reggel megtartják, akkor az Alba Volán Rt. járatainál, működési területén a következő változásokra kell felkészülni: általánosságban itt is igaz, hogy január 6-án, hétfőn reggel fél öttől fél hétig a járatok nem közlekednek. A helyi egyeztetéseket követően kialakult a sztrájk tényleges menete, érdemes a részletekre odafigyelve végigtanulmányozni!

   Távolsági járatok
   Az Alba Volán Rt. az összes olyan távolsági járatát fél hétkor elindítja, melyeknek a sztrájk időtartama alatt már indulási ideje lett volna. Természetesen ezen járati útvonalra eső megállókat az indulási idők közötti különbséggel, azaz ennek megfelelő késéssel érintik a járatok.

   Helyközi járatok
   Az Alba Volán Rt. működési területén a menetrendben 4 óra 30-kor indulóként, illetve azt megelőző indulással meghirdetett járatok még elindulnak, és azok a végállomásig közlekednek. A fél öt és fél hét közötti indulással meghirdetett járatok nem közlekednek.
   Reggel fél hétkor minden telephelyről a menetrendtől függetlenül az autóbuszok elindulnak, és ezt követően a délelőtti órákban a forduló idők függvényében áll vissza a menetrend szerinti közlekedés. Ezért a délelőtti órákban kisebb-nagyobb menetrendi eltérésekre, késésekre lehet számítani.

   Helyi járatok
   Az Alba Volán Rt. által közlekedtetett helyi járatok egységesen 4 óra 30 percig a meghirdetett módon közlekednek, és azok az induló állomásaikra vissza is térnek. A helyi járatok 6 óra 25 perctől a menetrendben meghirdetett módon közlekednek.

*

   A MÁV ma bejelentette: felkészült utasforgalom növekedésére hétfőn, amennyiben a hétvégén nem születik megállapodás a Volán dolgozói és a munkaadók között, ezért megtartják a sztrájkot. Kanyó László, a vasúttársaság kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a forgalom növekedése miatt a reggeli órákban közlekedő vonatok a lehetőségekhez képest a szokásosnál több kocsival indulnak. A MÁV a sztrájk miatt különjáratokat nem indít - fűzte hozzá a kommunikációs igazgató az MTI-nek nyilatkozva.

(Dunaújváros Online Hírek)

Volán-sztrájk: még semmi sem biztos