január 05. (vasárnap) 14:55


Megtartják a sztrájkot

Mivel a közlekedési szakszervezet nem fogadta el a kormány ajánlatát, hétfőn reggel fél öttől fél hétig megtartják a Volán-dolgozók országos sztrájkját.

   A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöksége szombati ülésén nem fogadta el a kormányoldal által felajánlott megállapodáscsomagot - mondta Inokai Géza, a szakszervezet elnöke az ülést követően az MTI-nek. Mivel nem született megállapodás a KKSZ és a munkáltató között a bérfelzárkóztatásról, így hétfőn megtartják a Volán-dolgozók 4.30 és 6.30 óra közötti országos sztrájkját.
   A tárgyaló delegáció tagjai legközelebb a sztrájk után ülnek le ismét tárgyalni.
   Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a tárgyalások során többször is elmozdultak eredeti ajánlatuktól.
   Inokai Géza, a KKSZ elnöke úgy vélekedett, hogy az ÁPV Rt. utolsó ajánlata is kevés a bérfelzárkóztatás megvalósításához. Hozzátette: az elnökség részleteiben és elemeiben is kifogásolta a kormány javaslatát, amely nem tartalmaz konkrétumokat és az abban felajánlott béremelés mértéke sem kielégítő a testület véleménye szerint.
   A DO pénteken részletesen tudósított a menetrendben a sztrájk következtében beálló változásokról (ismét felhívjuk a figyelmet rá, hogy érdemes figyelmesen végigolvasni a tájékoztatót, hiszen korántsem arról van szó, hogy a két időpont között megáll az élet a Volánnál, és utána pedig az adott menetrend szerint indul újra). Új elemként jött az akkor közöltekhez, az országos megállapodás következményeként: a 4.30-as indulással meghirdetett távolsági járatok még elindulnak, és végig is mennek útvonalukon.

(MTI-DO)

Menetrendváltozások a sztrájk idejére
Volán-sztrájk: a tétről