|
Bűnügyi krónika: rendőrgyőzelem
A hét végén, zsinórban történt baracsi betöréses lopások öt feltételezett
elkövetője, valamint egy dunaújvárosi betörés gyanúsítottja is a rendőrség
vendégszeretetét élvezve gondolkodhat, érdemes volt-e kalandozni.
Őrizetben vették a dunaújvárosi rendőrök azt az öt fiatalembert,
akiket a hét végén történt baracsi betöréses lopások elkövetésével gyanúsítanak,
erősítette meg a DO információit a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Mint kérdésünkre Kész Mónika rendőr hadnagy, a sajtószolgálat munkatársa
elmondta, a gyanúsítottak egész sor bűncselekményt követtek el szombaton
és vasárnap éjjel Baracson. Először szombatra virradóra törtek be a baracsi
gyógyszertárba: zsákmányuk komplett számítógép, valamint jelentős mennyiségű
gyógyszer, az okozott kár kétszázezer forint volt. A tettesek visszatértek:
másnap - azaz vasárnapra virradóra - a géphez tartozó monitort vitték el
a gyógyszertárból, valamint újabb adag gyógyszert pakoltak fel, a kár ötvenezer
forint volt. És ha már kiruccantak Baracsra, hát felfeszítették az egyik
virágbolt ablakát is: az üzletből ruhát és gyerekjátékokat vittek el, a
négyszázezer forintos lopási kár mellett százötvenezer forint rongálási
kárt regisztráltak.
Az adatgyűjtés során terelődött a gyanú öt dunaújvárosi fiatalemberre,
tájékoztatta lapunkat Kész Mónika: a gyanúsítottak közül ketten fiatalkorúak,
egy személy pedig többször volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények
miatt (jelenleg is több eljárás folyik ellene). A gyanúsítottak közül akadt,
aki beismerő vallomást tett, de olyan is, aki megtagadta a vallomástételt
- a nyomozást a dunaújvárosi kapitányság vizsgálati osztálya folytatja.
Szintén megbukott egy vasárnapi butikbetörés gyanúsítottja.
A két tettes húszezer forint értékben kabátokat vitt el az üzletből, ám
egyikük szinte azonnal megcsúszott: a bejelentés után a dunaújvárosi járőrök
a helyszín közelében kerítették kézre azt a férfit, akinél megtalálták
az ellopott kabátokat (még a vállfa és az árcédula eltüntetésére sem volt
ideje a tettesnek). Az elkövető éppen egy személyautóba akarta pakolni
a zsákmányt, amikor elfogták, mondta lapunknak a sajtószolgálat munkatársa.
A gyanúsított kihallgatása még tart, társát még keresik a dunaújvárosi
rendőrök.
(Dunaújváros Online Hírek)
|