|
Hóhelyzet online
A DO élőben közvetít - mindig a legfrissebb információkkal jelentkezünk!
3 óra |
 |
| A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően a Közép-Dunántúlon, így Dunaújváros
körzetében is megkezdődött a hóesés. Az intenzív havazás azóta is tart,
lényegében megállás nélkül - a helyzetet az erős, néha viharos szél nehezíti. |
3 óra 20 perc |
Benéz a hó az ablakon |
| A Dunanett Kft. gépei megkezdik a munkát: hajnalban három nagy- és három
kisgép áll szolgálatba, tájékoztatja a DO-t Nagy Zoltán, a Polgármesteri
Hivatal Városüzemeltetési Irodájának munkatársa. Mint kérdésünkre elmondja,
a gépek azóta folyamatosan dolgoznak - elsőrendű feladatuk a főbb közlekedési
utak tisztítása. |
9 óra |
| A három nagygép mellé - egy átszerelés után - újabb csatlakozik, a hókotrók
párban dolgoznak, így sem jutnak el a mellékutcákba. A hó megállás nélkül
szakad, a munkálatokat és a közlekedést továbbra is nehezítik a hóátfúvások.
A helyzet már rossz: a buszok jelentős késéssel járnak. Tóth Ferenc, az
Alba Volán dunaújvárosi igazgatóságának személyszállítási üzemvezetője
a DO-nak elmondja: 9 óráig 20-30 perces késési időn belül tudták tartani
a közlekedést a városi és városkörnyéki viszonylatok esetében. A MÁV-nál
jobb a helyzet. Kovács Pál állomásfőnök-helyettes tájékoztatása szerint
a hóesés és hófúvás nem okozott gondot - a vonatok olykor kis késéssel,
de rendben közlekednek. |
10 óra 10 perc |
 |
|
Vigyázat, sószórás!
|
Egyre több jelzés érkezik a "hóhelyzet fokozódásáról". A buszok
esetéeb nem ritka a 35-40 perces késés, Tóth Ferenc tájékoztatása szerint
a Nagykarácsony-Dunaújváros és a Székesfehérvár-Dunaújváros útvonal a legrizikósabb.
Nagykarácsony-Szőlőhegy felé már nem közlekedteti járatát a Volán. A hóátfúvások
miatt bármikor kritikus helyzet alakulhat ki Nagyvenyim előtt, Perkátánál,
Perkáta és Szabadegyháza között, továbbá Baracs és Dunaújváros között a
"rövid úton". Megállás nélkül esik a hó - a szél viszont csillapodott.
Ez utóbbi biztató, a további hóesés azonban - a megkérdezett szakemberek
egybehangzó állítása szerint - jelentős fennakadásokat okozhat. |
11 óra 30 perc |
| Vég nélkül szakad a hó a városban és környékén - egyre öbb fennakadásról
érkezik jelzés a DO online hófrontjelentésébe. Éppen hogy csak fenn tudják
tartani a közlekedést, mondja Nagy Zoltán, a városüzelemtetési iroda munkatársa:
a Dunanett Kft. hajnal óta dolgozó gépei mellett három külső céges gépet
is bevezettek, mégis vannak olyan területek - például Újtelepen vagy városszerte
a mellékutakon -, amelyeken még nem jártak a hókotrók. A tömegközlekedés
útvonalai ha lassan is, de járhatóak. Még. |
12 óra 10 perc |
 |
Könnyű futásodra mindig
számíthatunk
|
A városi hóhelyzet stagnál - rossz -, a városkörnyéki utak még éppen csak
járhatók. Mint a DO tájékoztatására Lánczos János, a Fejér Megyei Közútkezelő
Kht. osztályvezetője elmondta, a hajnali órák óta bevetésen vannak munkagépeik.
Mivel a meteorológiai szolgálat jelentése szerint a megye déli részén lehet
számítani jelentősebb mennyiségű csapadékra - ezt látjuk most, ha kinézünk
az ablakon -, erőit ide csoportosította a kht. Dunaújvárosban és környékén
egyébként körülbelül kétszer annyi hó esett, mint a megye északi régióiban
- ez konkrétan 10 centimétert jelent hajnal óta -, ráadásul a kilátások
nem nevezhetők kedvezőnek: a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint
legalább ennyi várható még. A kht. bevethető 34 gépe közül hat csak a dunaújvárosi
térségben dolgozik, s már bérgépek mozgósítására is sor került, tájékoztatta
a DO-t Lánczos János. A munkálatokat a folyamatosan erős északi szél nehezíti,
s a szakember prognózisa szerint ez jelenti a legnagyobb veszélyt is: egyes
térségekben, így például a 62-es úton Perkáta és Szabadegyháza között már
megjelentek az első hófúváscsírák. Lapunk információi szerint időközben
a főváros közlekedése is kaotikussá vált: az ilyenkor mindig nagyon aktív
internetes fórumok jelentései szerint megbénult a forgalom a Budaörsi út
befelé vezető szakakszán, a Lágmányosi hídon és a rakpartokon is. A DO
gyorsmozgású hadteste most ebédelni indul, és megküzd a Dózsa György út
és a Vasmű út sarkán állomásozó farkascsordákkal. |
14 óra 20 perc |
| Fikarcnyit sem javult a helyzet a város közútjain, de fenntartják a közlekedést
- tudta meg a DO Nagy Zoltántól, a városüzemeltetési iroda munkatársától.
A műszakváltás után újra teljes erővel dolgoznak az utakon a gépek - jelenleg
hét nagygép és három kicsi teljesít szolgálatot (vagyis a Dunanett Kft.
állománya mellett már a város belterületén is sor került bérmunkagépek
bevetésére). A Dunanett Kft. holnap reggel hat órától várja hómunkások
jelentkezését, tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékesétől. A közlekedés
lassú, de folyamatos, a mellékutcák azonban még mindig több helyen jár(hat)atlanok.
A cél változatlanul a közlekedés fenntartása, fogyamazott a DO kérdésére
Nagy Zoltán. |
15 óra 30 perc |
A hózuhogás csak nem akar csillapodni, még a végén igazuk lesz a meteorológusoknak,
akik - ezt már délelőtt valamikor belengettük - folyamatos csapadékot prognosztizáltak
mára. A hóesés erős széllel körítve közlekedési nehézségekhez, rosszabb
esetben káoszhoz vezet - még ez is bekövetkezhet a megkérdezett szakemberek
szerint. A városi és városkörnyéki buszközlekedésben pillanatnyilag a legnagyobb
fegyvertény, hogy elindulnak, s mindenhová meg is érkeznek a járatok, tájékoztatja
a DO-t Tóth Ferenc, a Volán illetékese. A személyszállítási üzemvezető
elmondja, hogy ha helyenként jelentős késésekkel is, de a buszközlekedés
nagyjából rendben abszolválta a tanítás végét, illetve a műszakváltást
(több oktatási intézményből korábban hazaengedték a vidéki tanulókat).
A városi, városkörnyéki viszonylatok esetében 20-40 perc késést regisztráltak.
Továbbra is Mezőfalva és Nagykarácsony felé, valamint Perkáta és Szabadegyháza
között akadta a legtöbb gond, Baracs felé pedig már csak a körbe indulnak
útnak a járatok (figyelem, autósok!). Kritikussá vált a közlekedés a főváros
felé: a normál esetben másfél órás menetidő helyett közel három és fél
óra alatt érnek Budapestre a járatok. A legutolsó információk szerint a
várost érintő hosszabb távolsági járatok is elindultak, illetve elindulnak
a délután folyamán - de az utasoknak e téren szintén jelentős késéssel
kell számolniuk. A dunaföldvári híd járható, igaz, a túloldalról érkezett
műszakos Volán-járatok 40-45 perces késéssel landoltak, tudtuk meg Tóth
Ferenctől - vagyis lassan, figyelmesen kell közlekedni arra is.
A MÁV ügyvezetése még a délelőtt folyamán - a beérkezett meteorológiai
előrejelzések nyomán - a legmagasabb, első fokozatú hókészenléti ügyeletet
rendelte el, tudta meg a DO. Mint kérdésünkre Kovács Pál, a dunaújvárosi
pályaudvar állomásfőnök-helyettese a hírt megerősítve elmondta, a város
illetékességi területén még birkóznak a hóval (öt-tíz perces késéssel jöttek-mentek
a szerelvények a közeli településekre), az országos hálózaton azonban már
nem ritkák a fél-egy órás késések. Leginkább váltóállítási gondok és a
nyílt pályán kialakuló hóakadályok, torlaszok nehezítik a vasúti közlekedést
(az egyik legnagyobb ilyen torlaszt egyébként éppen Dunaföldvár és Paks
között kellett áttörni). A zavaró tényezők sorában a hó elé kerül a szél:
a megtisztított váltók néhány perc alatt újra használhatatlanná válhatnak,
állította kérdésünkre Kovács Pál. A vasúti közlekedésben - a készenléti
helyzet egyik elemeként - a személyforgalom elsőbbséget élvez, a torlaszok
leküzdésére a kritikus szakaszokon két mozdonyos szerelvényeket indít a
MÁV. |
16 óra 35 perc |
A hóesés szakadatlan - az utak csaknem járhatatlanok a dunaújvárosi régióban.
A városi utakon hólánc, a járdákon döntően sífutó feleszerés javallt, de
az elsőrendű célt - a buszközlekedés fenntartását - teljesítették a Dunanett
Kft. szakemberei. A járatok továbbra is jelentős, esetenként 30-40 perces
késéssel közlekednek. Több problémás helyzetük adódott a mentőknek, tudta
meg a DO a mentőállomás ügyeletétől. A tervezett szállítások akadoztak,
többször jelentett csaknem megoldatlan problémát a mentőautó kitolása a
hóból, egyszer pedig - a Hegyekalja utcából - a tűzoltók segítségét kellett
igénybe venni, hogy lehozzanak egy beteget. Szerencsére azonban elmaradtak
az ilyenkor szokásos elesések/törések (naná, puhára esett az ember fia,
jómagam például ebédszünetben dobtam akkora hátast, hogy avar kori sírok
feltárásába kezdtek a régészek a horpadás aljában).
Személyautóval nem tanácsos útra kelni - ha nem muszáj - a megye területén,
javasolja az autósoknak Lánczos János, a megyei közútkezelő kht. osztályvezetője.
A szakember a DO-nak elmondta: továbbra is teljes erőbedobással ekéznek
a dunaújvárosi régióban - a hat gép mellett négy bérgép teljesít szolgálatot
-, munkájukat azonban az erősödő szél nehezíti a nyílt pályákon. Kisebb
hóátfúvások, torlaszok mindenütt előfordulhatnak (a veszélyes szakaszok
továbbra is: Dunaújváros-Sárbogárd, a 62-es út Perkáta-Szabadegyháza közötti
szakasza), de bármikor kialakulhatnak nagyobb, személyautóval már nehezen
vagy sehogy sem leküzdhető akadályok. |
Mi jöhet ezután? |
| A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint az este és az éjszaka
folyamán tovább tart, s csak szerdán délelőtt szűnik meg a havazás az ország
középső régiójában (keleten még holnap is várható jelentős mennyiségű havazás).
A hóeltakarítók dolgát azonban mind az elkövetkező órákban, mind holnap
tovább nehezítheti az erős, helyenként viharos északi, északnyugati szél.
Biztató momentum, hogy a Dunántúlra a többnyire felhős idő mellett néhány
órás napsütést is prognosztizáltak az időjósok, ezt persze most, a hajnal
óta töretlen hószakadásban nehéz elhinni. A hőmérséklet csúcsértéke szerdán
-9, -6 fok között alakul, este -14, -11 fok várható. Még keményebb időkre
számíthatunk a továbbiakban: csütörtökön nappal szintén -9, -6 fok a prognózis
- és könnyen előfordulhat újabb jelentős mértékű havazás -, éjszaka -18,
-13 fok lehet. A távolabbi kilátások sem kecsegtetnek olvadással: a jövő
hét elejéig biztos nem megy a varázslatos 0 fölé a hőmérő higanyszála,
sőt, csütörtöktől vasárnapig bármikor megdőlhet az évszázados hidegrekord
Magyarországon. Hogy is szokta Aigner Szilárd? Öltözzenek melegen! |
-nyulasi-
(Dunaújváros Online Hírek)
Még többet az időjárásról!
|