január 17. (péntek) 16:46


Nem tűrt tovább, szúrt az asszony

Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit éjjel felesége szúrt hasba egy dunaújvárosi lakásban - erősítette meg a DO információját a rendőrség illetékese.

   Emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt indult eljárás egy dunaújvárosi nő ellen, aki éjfél után hasba szúrta férjét, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. R. Szabó Ágnes kérdésünkre elmondta: éjfél után néhány perccel a dunaújvárosi mentőállomás diszpécsere tett bejelentést az Akácfa utcában történt bűncselekményről. A rendőrség eddigi megállapításai szerint a huszonhat éves nő előzetes szóváltás után nyúlt a harminc centiméter pengehosszúságú konyhakéshez közös otthonukban - mivel, elmondása szerint férje többször bántalmazta az elmúlt évek során.
   A vizsgálat eddigi állása szerint a tragédia előtt, est a férj szintén megverte feleségét és tizenegy éves kislányukat, tájékoztatta a DO-t R. Szabó Ágnes. A tettlegességig fajult veszekedés után a férfi lefeküdt, az asszony magához vette a konyhakést, bement a szobába és megszúrta. A bűncselekmény elkövetése után az asszony mentőt hívott, valamint értesítette a rendőrséget is. A sebesült ellátását nehezítette, hogy csak tűzoltók segítségével sikerült a második emeleti lakásba az ablakon keresztül bejutni, mivel a férfi előzőleg eldugta a kulcsot. A sérült férfit a dunaújvárosi kórházba szállították - állapota jelenleg is súlyos, életveszélyes, így a rendőrség a férfit egyelőre nem tudta kihallgatni.
   A nőt emberölés bűntett kísérletének alapos gyanúja miatt hallgatták ki: elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyben a nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja. Az asszony szabadlábon védekezik.

(Dunaújváros Online Hírek)