január 21. (kedd) 12:00


Körözték - rendőrökre támadt

Rendőröket akart elgázolni egy körözött személy Ercsiben - a tegnap délelőtt történt esetről a megyei rendőr-főkapitányság illetékese tájékoztatta a DO-t.

    Mint R. Szabó Ágnes, a főkapitányság sajtóreferense tájékoztatójából kiderül, az ercsi járőr egy szabálytalanul közlekedő Ladát állított meg - a személyautó vezetőjét kívánta igazoltatni. Az események akkor vettek váratlan fordulatot, amikor az intézkedő rendőr kiszállt kocsijából és odalépett a másik autóhoz: ekkor ugyanis annak vezetője hirtelen gázt adott és megpróbálta elgázolni járőrt - a rendőr szerencsére idejében félreugrott az autó elől.
   A támadó ezt követően természetesen a gázra lépett, a rendőrök azonban üldözőbe vették a menekülő férfit. A Lada sofőrje az egyik kanyarban a padkára hajtott, majd megállt. Amikor a két rendőr kiszállt, folytatódott az akció: a menekülő autós a mögötte álló járőrkocsiba tolatott. A rendőrök a kocsiba visszaugorva kerülték el a sérülést, ám eközben az ámokfutó sofőr kiugrott a kocsiból és elmenekült a helyszínről. A Lada utasát a rendőrök a helyszínen elfogták. Mint a vizsgálatok során kiderült, mind a kocsi vezetőjét, mind utasát lopás miatt körözte a rendőrség.

(Dunaújváros Online Hírek)