január 22. (szerda) 22:00


Együttműködésből jeles

Együtt értékelték a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (JICA) és a Dunaújvárosi Főiskola közös programját a szakemberek Dunaújvárosban: a program jelesre vizsgázott, folytatása következik.

Örül, hogy segíthet

   Jól irányított és még jobban kivitelezett - e két fő megállapítással értékelte a Környezetvédelmi oktatás fejlesztése a Dunaújvárosi Főiskolán című program első évét Kazuo Tanigawa, a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (JICA) értékelési bizottság vezetője ma a főiskolán tartott tanácskozáson. A JICA és a főiskola 2001-ben tervezte meg a tavaly elindított programot (lásd a DO idevágóját), amely - bár hároméves együttműködésről szól - már az első esztendőben gyümölcsöző eredményeket hozott: ezeket összegzi az az értékelő jegyzőkönyv, amelyet a mai összejövetel végén szignózott Kazuo Tanigawa, valamint dr. Kiss Endre főiskolai főigazgató.
   Néhány momentum az "amire büszkék vagyunk" fejezetből: a három éves program keretében a Dunaújvárosi Főiskolára akkreditált három környezetvédelmi professzor - Hideo Oucsi, Yutaka Mizuta és Shozaburo Kyushin - közös tanterv kidolgozásához fogtak a DF Fizika és Környezetvédelem tanszék oktatóival. Míg a japán vendégprofesszorok a térség környezetvédelmi problémáival és szakembereivel ismerkedtek, a főiskolai oktatók közül ketten három-három hónapra Japánba utaztak, ahol az ott működő környezetvédelmi technológiák alkalmazását tanulmányozták. Az elmúlt évben több nagy értékű berendezés érkezett a környezetvédelmi tanszékre - a tervek szerint a jövőben várhatóan újabb eszközökkel gyarapodnak a laborok.
   A mostani látogatás nem titkolt célja az együttműködési program felülvizsgálata is volt. A JICA Közép-európai programjainak szakemberei öt kategóriában - minőség, hatékonyság, hatásfok, a közösségre gyakorolt hatás és fenntarthatóság - vizsgálták az eddigi munkát: az ellenőrzés összegzéseként Kazuo Tanigawa minden szempontból jelesnek értékelte az együttműködést - ekkor hangzott el a már idézett ominózus mondat az irányításról és a kivitelezésről. A JICA vezető szakembere a két ország kormányának és a helyi főiskolának is megköszönte a támogatást.
   A következő évek lehetőségeiről és feladatairól is szólt értékelésében dr. Kiss Endre. A főigazgató egyebek mellett kitért arra, hogy folytatódik a csereprogram: hat újabb japán szakember érkezése várható, ugyanakkor négy környezetvédelmi oktató egy-egy hónapos tanulmányútra utazhat a szigetországba. Az együttműködés emellett folyamatos szakértői konzultációkkal, a tanterv részletes kidolgozásával folytatódik, a magyar és japán partnerek emellett nem hanyagolják el a várossal és a térségben jelenlévő cégekkel folytatott eddigi tevékenységüket, és a jövőben több nyilvános előadással kívánnak kiállni a nagyközönség elé.

(DF-DO)

JICA a weben (angol)
A főiskola honlapja
A DO a kezdetekről