|
Folt esett a könyvvizsgáló tisztességén?
Önmagát leleplező, visszadátumozott szerződést mutattak be ma a Fidesz,
LÉSZ, DJE közös sajtótájékoztatóján, ahol a szennyvíztisztítási díjról
és az ez évi költségvetésről is szó volt.
Az önkormányzat könyvvizsgálójának makulátlanságát kérdőjelezi
meg az az újabban felfedezett dokumentum, mely szerint a DTV Kht.-vel 2001.
május 18-án kötött megbízási szerződése egy visszadatált dokumentum, valójában
jóval később köttetett - hangzott el a Fidesz, LÉSZ, DJE által közösen
tartott sajtótájékoztatón, ahol a dokumentum másolatát is megkapták a sajtó
munkatársai. Már nemcsak a helyi sajtó, de a Hír TV és a Magyar Nemzet
munkatársai is megjelentek, illetve az MTI-nek utóbb összefoglalót adott
a Fidesz helyi elnöke, Cserna Gábor.
A közreadott dokumentumból egyértelműen az látszik, hogy a
szerződéskötéskor még az Október 23. tér 8. szám alatt volt a DTV Kht.
telephelye, miközben a pecséten a Barátság út szerepel (ez a cégkivonat
szerint 2001. szeptember 3-a óta hatályos). Ugyanígy ebben az időszakban
nem a CIB Bank volt a kht. számlavezető pénzintézete, mint ahogy a pecséten
szerepel, a CIB ugyanis 2002. október 8-a óta hivatalosan a számlavezető.
Tehát új pecsétet nyomtak a visszadatált szerződésre. Mindez azért kényes
kérdés, mert az önkormányzat könyvvizsgálója is ugyanaz a személy, mint
a DTV Kht.-é, s nem fogadható el, hogy ilyen ügyekhez adja nevét.
Az udvar-ügyben alapos a csalás gyanúja, fogalmazott dr. Dorkota
Lajos, aki utalt az egy héttel ezelőtti pénzügyi bizottságon elhangzott
(és egybehangzó) dolgozói nyilatkozatokra. Így tehát a 2002. október 9-én
a Totálinfo Bt.-vel kötött szerződés hamis, és a benyújtott számla fiktív,
szögezte le. Nem jogosult közhasznú társaságként dolgozni a kht., tette
hozzá, a közpénzek magáncsatornán való elfolyását segítette elő az ügyvezető,
s pénzek egy részét vélhetően választási kampányra fordították.
Azonnali hatállyal vissza kell hívni az ügyvezető igazgatót,
vette át a szót Somogyi György, és a polgármesternek bűncselekmény alapos
gyanúja miatt rendőrségi feljelentést kell tennie.
Palkovics Jenő megjegyezte, hogy ugyan már nem ő a felügyelő
bizottság elnöke, mégis a hivatalos iratokat ő kapja meg. Így például az
ÁSZ-tól kapott levelet, miszerint a számvevőszék nem illetékes ilyen ügyekben
eljárni. Arról is tud, hogy a sárbogárdi kapitányság vizsgálja az udvar-üggyel
együtt a reklámszerződést is. Úgy vélte, az újabb óriási hibát a kapkodás
miatt követték el a DTV Kht.-nél.
Ismét dr. Dorkota Lajos szólt, aki szerint Dunaújvárosban
a kialakult helyzet az ötvenes éveket és a Rákosi érát idézi. A pénzügyi
bizottság jegyzőkönyvében szerepel, hogy egy stábértekezleten Cs. Fekete
Györgyi több tanú jelenlétében kijelentette: nem kell foglalkozni a pénzügyi
bizottsággal, hisz az ellenzéki képviselőkből áll, s csak az lehet hiteles,
amit szocialista képviselő mond, és az egész ellenzék egy vicc. Az is szerepel
a jegyzőkönyvben, hogy Balogi Mária által beperelik dr. Dorkota Lajost,
akinek nemcsak mentelmi jogát függesztik fel, de mandátumától is megfosztják.
Az érintett országgyűlési képviselő nehezményezte, hogy az MSZP még csak
el sem határolódott ezektől a kijelentésektől.
Somogyi György elmondta, feljelentést tett a rendőrségen a
Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Kft. és a Duna-Tükör Kft. közötti reklámszerződés
miatt, s ő is úgy értesült, hogy összevonva vizsgálják az ügyeket a sárbogárdi
kapitányságon.
A dunaújvárosi képviselők a korrupciógyanús ügyekben kérdést
kívánnak intézni Keller László közpénzügyi államtitkárhoz és Lamperth Mónika
belügyminiszterhez február elején. Csak a nyilvánosság ereje maradt, fogalmazott
dr. Dorkota Lajos, aki attól tart, hogy pártkapcsolatok felhasználásával
el akarják tussolni az ügyeket. "Rajtunk kívül senki nem emelte fel
a szavát az elbocsátott tizenegy dolgozóért", holott már szeptember
elején felkeresték néhányan a polgármestert gondjaikkal", tette hozzá.
A helyi sajtó munkájáról elismerően szólt Somogyi György,
mondván, ennek is köszönhető, hogy az MSZP-frakció végül is úgy döntött,
hogy napirendre veszi a DTV Kht. ügyét, s meghallgatja a pénzügyi bizottság
állásfoglalását.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)
A szennyvíztisztítási díjról
A város költségvetéséről
Zárt ülésen a DTV Kht.-ról
Ügy hátán ügy
|