|
A város költségvetéséről
Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak,
hirdették a szocialisták választási kampányukban, de mit adtak - kezdte
mondandóját egy kérdéssel Cserna Gábor, a Fidesz-MPP dunaújvárosi szervezetének
elnöke. Válaszolt is rögtön: elmaradt az ingyenes tankönyv, helyette van
12 százalékos gázáremelés, drágul a kenyér, az áram, a gyógyszer, a közlekedés.
A város költségvetéséből másfél milliárdot "nyúlt le"
a kormány azzal, hogy a száznapos program bérfejlesztéséhez idén már nem
adta meg a kellő fedezetet. Hitelfelvétellel, a fejlesztések visszafogásával,
s újabb intézményracionalizálással kell a városnak szembesülnie.
Egy friss hírt osztott meg a sajtó képviselőivel dr. Dorkota
Lajos: közös képviselői indítványként újra benyújtják a parlamentnek, hogy
a dunaújvárosi híd építésének 2003-as kezdetéhez biztosítson forrást az
idei költségvetés, s ezzel teljesüljön az 1999-ben hozott kormányhatározat.
A Dunaferr Rt. privatizációja miatt égető szüksége van a városnak és térségének
a híd mielőbbi megépítésére, tette hozzá nyomatékul.
Bár csak költségvetési fejezetekről tárgyalnak holnap a közgyűlésben,
ám néhányan megütközve tapasztalták, hogy bérlakásépítésre, -fejlesztésre,
vagy fecskeház-programra nincs pénz elkülönítve, de még a letelepedési
támogatásra sem találtak elkülönített keretet.
(Dunaújváros Online Hírek)

|