|
Helyi érték - zöldben
Zöld értékeink címmel jelent meg Éberhardt Béla erdőmérnök összeállítása
a dunaújvárosi erdőkről, ligetekről, parkokról. Az igényes kötet bemutatója
tegnap volt - a DO csak az apropóra várt.
 |
| Jövőkép vagy menőkép? (DO-illusztráció) |
Ismereteim szerint tavaszidőn három dolgon szokott meglepődni
a vendég, akit először vet a sors Dunaújvárosba. Először is furcsállja,
hogy itt is egyfejű és többségében kétlábú emberek élnek, akik - megint
csak többnyire - két szemmel tekintenek a világra, az eke szarvát pedig
két kézzel fognák, ha történetesen még szántásból, valamint vetésből élnének.
A másik, hogy már itt sem állnak szovjet tankok az utcasarkokon, pedig
ugyebár az "első szocialista város" máig ható rémképének ez az
elem, a tankság (minősített esetben a katyusaszó) legalább annyira tartozéka,
mint a Sztálin-barokk épületegyüttes. (Amiért, nem először írom, pár évszázad
múlva egészen őziketekintetű műtörténész-hallgató leányok fognak jelentős
zarándokutakat tenni a világ négy tájáról, igazán kár, hogy előre láthatóan
jómagam már kihagyom azt az aranykort.) A brutális víziókkal viaskodó vendég
persze megijed ettől a tanktalanságtól, és ezen a ponton léphet be a harmadik
elem, nyugtatólag, rekreációs célzattal mintegy.
A harmadik, és itt kanyarodnánk értekezésünk célegyenesébe:
a zöld.
Hogy a város tavaszidőn kizöldül, hogy itt parkok és ligetek
és fasorok és még erdők is vannak, hogy - jobbára - itt figyelve van a
mindenféle zöldségekre. Nem is szólva a Duna-partról, ahol állítólag még
tudományos szempontból is figyelmet érdemlő növénytársulások szemrevételezhetők,
nem is szólva továbbá a fajgazdagságról, ami ugyan a magamfajta laikusnak
inkább csak látványtár és a természet szépségének ösztönös (jó, kicsit
buta) csodálata, mintsem a diszciplína okozta intellektuális izgalom.
Azt persze, hogy az ilyes növénytársulás meg fajgazdagság
nem csak úgy idepottyant, hanem csinálva lett, tevékenyen és valamiféle
vízió mentén - a városi erdők, ligetek, valamint a Duna-part ökoszisztémája
tehát inkább a kert struktúráját idézi, mintsem a dzsungelét -, nos, ezt
többnyire sajnos el szoktuk felejteni, pedig nem kéne. És nem kéne megfeledkezni
azokról, akik ennek a történetnek titkos hősei: ők hozták létre ezt nekünk,
a városlakóknak meg a csodálkozó vendégeknek.
Az egyik ilyen titkos hős Éberhardt Béla erdőmérnök, aki most
ráadásként megírta nekünk a város erdőségeinek történetét: a Zöld értékeink
című karcsú és szép kötet a napokban látott napvilágot a Duna-Tükör Kft.
gondozásában, Tóth D. Gábor képeivel. A kiadvány tartalmának részletezésével
nem vinném a nyájas olvasókat az erdőbe, legyen elég annyi, hogy a szerző
- aki kiskamaszként már itt volt az első erdőtelepítések idején - mindent
tud a város idevágó területeiről. Ráadásul ezt a mindentudást (ami mellett
a szakember tudományos vértezete is meg-megcsillan, ha kell) nagyon személyes,
helyenként (ön)ironikus stílussal köríti, ettől persze még barátságosabb
lesz a kép. További ráadás, hogy Éberhardt Béla szívesen és kedvvel és
lendülettel kritizál is - komoly és jogos és figyelmet érdemlő a kritikája
-, de mondataiban, kötetében közben ott motoz valami büszkeség-féleség
is.
Mint amikor sétálok egy távolból érkezett vendéggel, és látom,
hogy csodálkozik, milyen szép, milyen gyönyörű és milyen sok a zöld.
-nyzs-
(Dunaújváros Online Hírek)
|
