|
Ellenzik a háborút, terrorizmust
Egyelten állam sem jogosult a világ csendőreként más államot fenyegetni, ért egyet II. János Pál pápával a Munkáspárt helyi koordinációs bizottsága, amely sajtótájékoztatón ismertette állásfoglalását a magyar szerepvállalással kapcsolatban.
A Munkáspárt elítéli a terrorizmus minden formáját, jelentette
ki dr. Sztankó János, a Munkáspárt Dunaújváros és Városkörnyék Koordinációs
Bizottság elnöke ma rendezett sajtótájékoztatójukon. Szerintük az is terrorizmus,
ha egy állam rakétákkal, bombákkal támad meg egy másik államot.
A Munkáspárt tagjai a pápával értenek egyet, aki szerint egyetlen
állam sem jogosult arra, hogy a világ csendőreként más államot fenyegessen.
Ha Szaddam Husszein diktátor, az az iraki nép ügye, tette hozzá.
Aggasztónak tartja dr. Sztankó János, hogy a magyar miniszterelnök
a háborút elutasító közvélekedés dacára aláírta a "nyolcak levelét",
amelyet utólag a béke melletti kiállásként magyaráznak, mások szerint viszont
nem más, mint felzárkózás USA mellé a háborús fenyegetésben.
Elítéljük a lépést, szögezte le, majd a továbbiakban ironikusan
fogalmazott: egy nagyhatalom miniszterelnöke tartotta fontosnak az aláírást,
míg olyan jelentéktelen államok, mint Franciaország vagy Németország, nem.
Ez nemcsak világpolitikai kérdés, mert sajnos a magyar kormány felajánlotta
hazánk légterét is. Hozzájárult ahhoz is, hogy Taszáron képezzék ki azokat
a "janicsárokat", akiket saját népük ellen kívánnak felhasználni.
A közvélemény hitegetik azzal, hogy az irakiak jelenléte nem jelent veszélyt,
hiszen akkor Amerika is vállalhatta volna kiképzésüket saját területén.
Utalt az amerikai, európai tüntetésekre, s úgy vélte, minél
több embernek kell hallatnia a hangját a békéért, s elítélte, hogy Magyarországon
korlátozzák a béketüntetést. Végezetül megjegyezte, hogy tudomása szerint
csak a Munkáspárt tartotta eddig fontosnak, hogy ebben a kérdésben sajtótájékoztatót
tartson Dunaújvárosban.
sj
(Dunaújváros Online Hírek)
|