|
Fidesz: eredményként tüntetik fel a halasztást
A Fidesz országgyűlési képviselői, Cserna Gábor és dr. Dorkota Lajos mai
sajtótájékoztatójukon elfogadhatatlannak nevezték, hogy Medgyessy eredményként
állította be a dunaújvárosi infrastrukturális fejlesztések "hátrébb
tolását".
A két országgyűlési képviselő ma, kora délután megtartott
sajtótájékoztatóján két témával foglalkozott: Medgyessy Péter keddi, parlamenti
beszédéről, a Dunaújvárost érintő infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódó
kijelentésekről mondtak véleményt, valamint az iraki válság kapcsán kialakult
álláspontjukat ismertették.
A miniszterelnök, mint ismeretes, a gyorsforgalmi útfejlesztési
elképzeléseket is ismertető beszédben úgy fogalmazott, hogy "Dunaújvárost
Budapesttel gyorsforgalmi út köti össze 2007-re". A dunaújvárosi hídról
pedig nem is tett említést. Dr. Dorkota Lajos fideszes parlamenti képviselő
emlékeztetett rá, hogy 1999-ben a polgári kormány határozatot hozott, mely
szerint 2003-ban a hídnak, útnak már épülnie kellene, a kistérségi fejlesztési
terv anyaga is eszerint készült el. Ezzel szemben a szocialista kormány
eredményként állítja be, hogy "hátrébb tolták" a dunaújvárosi
beruházásokat.
A miniszterelnök 2007-ig mintegy 256 kilométer gyorsforgalmi
út megépültéről beszélt kedden - a korábban ígért 800 kilométernyitől ez
jelentősen elmarad -, és még ennek sem látszik a pénzügyi fedezete az ellenzéki
honatyák szerint. Így az M6-os 2004-re tervezett megkezdésének fedezete
sem, ahogy a földterületek kisajátításához szükséges összegek sem állnak
rendelkezésre. Dorkota Lajos azt is hangsúlyozta, hogy dr. Kálmán András
választási szórólapja a hidat 2005-re, az M6-ot pedig 2006-ra ígérte.
A fideszes képviselő kitért arra is, hogy dr. Fónagy János
kérdésére - mit kíván tenni a kormány a hazai acélipar válságának következtében
előállt helyzetben - Csillag István kedden a parlamentben elmondta, hogy
az Európai Unióval kötött megállapodás alapján 1996-ig lehetett támogatni
az acélipar szerkezetátalakítását. Dorkota Lajos ezt úgy értelmezte, hogy
tehát a Horn-kormány idején jött létre ez az acélipart károsan érintő megállapodás.
Sőt, tette hozzá, még most is lenne mód a Dunaferr támogatására, egy állami
bankkal hozhatnának létre egy olyan közös céget, amelyen keresztül a támogatás
megvalósítható lenne. Az előző kormányzat ilyen jellegű elképzelését a
jelenlegi elvetette, az MFB ilyen jellegű feladatait megszüntették, és
összességében célszerűtlennek tartják az állami tulajdon fenntartását is.
Csillag István válaszában szólt arról is - idézte fel Dorkota
Lajos -, hogy számítanak a térségben keletkező szociális problémákra. Ezeket
úgy kívánják megoldani, hogy a felszabaduló munkaerőt átképzést követően
állítják munkába. A fideszes képviselő szerint ehhez milliárdokra lenne
szükség - a felszabaduló 3500-4000 dolgozóval számolva -, ugyanakkor az
éves költségvetés erre a feladatra az egész országra viszonyítva mindössze
4,5 milliárd forintot tartalmaz, miközben egymás után zárnak be a gyárak
hazánkban.
Az iraki válság kapcsán Cserna Gábor sorolta az elmúlt időszak
eseményeit, következtetése szerint a miniszterelnök tettei, kijelentései
nem az ország érdekeit, hanem az amerikaiak és angolok érdekeit szolgálta.
Kifejtette, hogy semmi nem indokolja a háborút, a béke pártján állnak,
ugyanakkor elutasítják a terrorizmus valamennyi formáját.
Stossek Mátyás a sajtótájékoztatón a Dunaújvárosi Polgári
Körök nevében elmondta, hogy ma délelőtt bejelentették a rendőrségen: szombatra
- a budapesti tüntetéssel szolidárisan - megmozdulást szerveznek a Városháza
térre. Az este hatkor kezdődő esemény - melyen ötven-száz demonstráló megjelenésére
számítanak - tiltakozás a háború, Magyarország háborús részvétele ellen.
Megítélésük szerint - a kijelentéshez a két parlamenti képviselő is csatlakozott
- a háború az olajért folyik majd, a nyersanyag azonban nem lesz olcsóbb
a harcok után sem.
A sajtótájékoztató végén munkatársunk rákérdezett, miért maradt
el a hétre ígért parlamenti felszólalás a DTV ügyében. Dorkota Lajos kérdésünkre
elmondta, hogy a felszólalásra mindenképpen sort fognak keríteni, most
azért maradt el, mert a Duna-Tükör és a Szennyvíztisztító Kft. között kötött
szerződésre vártak, ma ez ügyben a közgyűlésen ismét felszólalt a fideszes
képviselő. A parlamenti hozzászólás célja az lesz - tette hozzá -, hogy
a belügyminisztertől választ kapjon arra a kérdésre, mikor adja már át
a rendőrség a nyilvánvalóan törvénysértő ügyeket vádemelési javaslattal
az ügyészségnek. És Keller Lászlót is meg akarják kérdezni, foglalkozni
kívánnak-e a közpénzek ilyen mértékű, gyanús mozgását eredményező üggyel.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
A Medgyessy-beszéd
|