Másodrendű vádlott az alpolgármester
Az országos sajtó szinte minden orgánuma foglalkozik a hírrel: csalás és
okirat-hamisítás miatt áll bíróság elé Dunaújváros SZDSZ-es alpolgármestere.
Mint arról a DO is beszámolt korábban, az ügyészség harminc
rendbeli, jelentős kárt okozó csalás bűntettével és harmincegy rendbeli
magánokirat-hamisítás vétségével vádolja S. János ügyvédet másodrendű vádlottként
abban a büntető ügyben, amelynek elsőrendű vádlottja H. Ferenc kulcsi vállalkozó.
Nehéz helyzetben lévő többgyermekes családokat kutattak fel, akik jogosultak
az új lakások építésére szóló szociálpolitikai támogatásra, és pénzt, lakáshoz
jutást ígért számukra. Ennek fejében a családok - képviseletükben száznégyen
szerepelnek a vádlottak között - a felhasználási jogosultságot a vállalkozóra
ruházták át.
Az ügyben szereplő iratok elkészítésében, ellenjegyzésében
- a vádirat szerint - S. János dunaújvárosi ügyvéd vett részt. A vád szerint
az ügyvédnek teljes rálátása volt a folyamatra, pontosan ismerte az összefüggéseket,
tisztában volt azzal is, hogy az ellenjegyzéssel bűnsegédi magatartást
valósít meg. A kedvezménycsalási pert a Buda Környéki Városi Bíróságon
április végén, május elején tárgyalják.
A korábbi híradásokban még csak S. Jánosként megjelölt ügyvédről
a mai Dunaújvárosi Hírlap már leírja: a csalással, magánokirat-hamisítással
vádolt ügyvéd azonos lehet dr. Sipos János EU-integrációért felelős alpolgármesterrel.
Hozzátették azt is: a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara tagjai között egyedül
dr. Sipos János neve rövidíthető a híradásokban alkalmazott módon. Az alpolgármester
a Hírlap érdeklődésére így válaszolt: semmilyen formában nem nyilatkozik.
E sorok leírásáig munkatársunknak nem sikerült elérnie dr. Sipos Jánost.
Az országos sajtó sokkal határozottabban fogalmazott a kérdésben.
A Népszabadságban, RTL Klub Online-on, Magyar Nemzetben - hogy csak néhány
példát említsünk - megjelent írások nyíltan megfogalmazzák: a kedvezménycsalási
ügyben érintett másodrendű vádlott a dunaújvárosi alpolgármester.
(DO-összefoglaló)
Csalássorozat: ügyvédi ellenjegyzéssel
Mit szóltok? - kapcsolódó topic a DO fórumán
|