március 11. (kedd) 13:14

Dr. Sipos János: nem ismeri a vádat

A helyi SZDSZ tegnapi frakcióülésén meghallgatták dr. Sipos János alpolgármestert: az újságból tudta meg, hogy vád lett az ügyben, melyben - megítélése szerint - a szokásos ügyvédi feladatát látta el, ellenjegyezte az adásvételi szerződéseket, nem tudott a háttérről.

   A helyi SZDSZ frakció a tegnapi ülést követően úgy döntött, hogy minden további előtt meg kell ismerni a vádiratot - tudtuk meg dr. Skaliczky Andrea önkormányzati képviselőtől. Nem csak nekik, hanem dr. Sipos Jánosnak is. A helyi szervezet elnöke, az EU-integrációért felelős alpolgármester ugyanis arról tájékoztatta a frakciót: maga is csak az újságból értesült arról, hogy vád lett az ügyben, és hogy a Buda Környéki Városi Bíróságon tárgyalják azt. A helyszín azért alakult így, mert a megyei bíróság elfogultságot jelentett be. Erről értesítették dr. Sipos Jánost is - a télen történt -, ez volt az egyetlen közvetett információ, amiből sejtette, hogy mégis vádemelés történik az ügyben.
   Az alpolgármester a frakcióülésen azt is elmondta, hogy mindössze egyszer hallgatták meg, ekkor panasszal is élt az ügyészséggel szemben. A nyomozati iratokban úgy találta, hogy senki nem vallott ellene, így nem is számított rá, hogy vádlottként kell majd bíróság elé állnia.
   Dr. Sipos János ugyanis azt állítja, nem volt rálátása H. Ferenc kulcsi vállalkozó tevékenységére, az ügy elsőszámú vádlottját felszínesen, munkakapcsolat alapján ismeri. Az építési vállalkozó hozta be hozzá az adásvételi szerződéseket, melyeken az ügyvéd a szokott módon ellenőrizte az adatok megfelelőségét, majd ellenjegyezte. Más iratokkal nem találkozott, nem vett részt az elkészítésükben, nem ismerte az ügy hátterét, hogy mire kellenek az adásvételi szerződések. Az építési vállalkozóról nem hallott rosszat, tudta, hogy zajlanak az építkezések.
   Dr. Sipos János kérdésünkre azt is elmondta, hogy a frakció részéről tájékoztatóját követően teljes bizalmat tapasztalt. Ő egy hetet adott magának: kikéri és megismeri a vádiratot, majd meghozza döntését - azt követően, hogy a szükséges egyeztetéseket lebonyolította -: hogyan tovább. Elmondta: az ügy mindenképpen szűkíti politikai mozgásterét, mérlegelnie kell hogy kinek használna, kinek ártana maradása vagy visszavonulása.
   Az MSZP szombati frakcióülésén - mint erről szóló anyagunkból is kiderül - az SZDSZ belügyének tekintik az esetet.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)


Másodrendű vádlott az alpolgármester
Csalássorozat: ügyvédi ellenjegyzéssel
Sipos-ügy a DO fórumán