március 20. (csütörtök) 10:25

Hatvani ügy: leágazás?

Dr. Sipos János ellen a Hatvani Városi Bíróságon is folyamatban van egy büntetőper, ott sokad rendű vádlott egy ügyben, mely az alpolgármester szerint a korábban megismert, Budakörnyéki Bíróságon tárgyalandó ügy egyik leágazása. Hatvanban azonban hamarosan ítéletet hoznak.

   A Hatvani Városi Bíróság elnöke, dr. Hóka József a DO kérdésére annyit erősített meg, valóban van vád egy ügyvéd, S. János ellen egy okirat-hamisítási ügyben, ítélethozatal április 23-án lesz. Már korábban - március 5-én - megszületett volna az elsőfokú ítélet, azonban betegség miatt új időpontot kellett kijelölni. S. János az ügyben sokadrangú vádlott, szerepe - dr. Hóka József szerint - viszonylag kisebbnek nevezhető, az ügy "üzletelő" vádlottjai számára látott el ügyvédi feladatokat.
   Kérdésünkre dr. Sipos János elmondta, hogy a hatvani ügy a Budakörnyéki Bíróságon április végén, május elején tárgyalásra kerülő kedvezménycsalási ügy egy leágazása. Mint korábban a DO beszámolt róla, a dunaújvárosi, EU csatlakozásért felelős alpolgármester - a vádirat szerint - bűnsegédként vett részt Horváth Ferenc kulcsi vállalkozó tevékenységében, mely során az jogellenes módon vett rá nehéz helyzetben lévő többgyermekes családokat, hogy engedményezzék cégeinek a nekik járó lakásépítési szociálpolitikai kedvezményeket. Az is ismeretes, hogy dr. Sipos János tagadja bűnösségét, azt hangsúlyozza, hogy szokványos ügyvédi feladatait látta el, megszokott módon, nem tudott az ügy hátteréről - ha volt is ilyen.
   Kérdésünkre az alpolgármester elmondta, hogy még nem döntött arról, folytatja-e politikai pályafutását, vagy lemond, hamarosan azonban meghozza döntését.

(Dunaújváros Online Hírek)

Önkormányzati botrányok Dunaújvárosban
Dr. Sipos János: nem ismeri a vádat
Mit szóltok? - topik a Fórumon
Szavazás: Távozzon az alpolgármester?